Stohl András két éve fogadott örök hűséget a feleségének: a színész és Vica boldogabbak már nem is lehetnének, hamarosan világra jön közös kislányuk

Gyarapodik a család

A színész 2020-ban állt oltár elé a szerelmével, s akkoriban még úgy nyilatkozott, Vicával egyelőre nem terveznek közös babát – legalábbis, amíg a család legifjabb tagja nem lesz kicsit idősebb. Közös gyermekük érkezését idén februárban jelentették be, felesége pedig később azt is elmesélte, hogyan árulta el a színésznek a nagy hírt. „András egyik este egy hosszú előadásról jött haza, elég sokat kellett várnom rá. Lefeküdtünk az ágyba, én már bekészítettem a teszteredményt a párna alá. Amikor bebújt mellém, megpuszilt, én pedig elővettem a tesztet, megmutattam neki, ő pedig nézett rám, hogy: „Mi ez? Kisbabánk lesz?”. Aztán a nyakamba ugrott, megpuszilgatott, és azt mondta, nagyon ügyesek vagyunk” – idézte fel a megható emléket Vica, akinek már egyre nagyobb a pocakja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Stohl András és Fenyő Iván hosszú évtizedek óta tevékenykednek színművészként, és bár ugyanazt a hivatást űzik, sőt egy ízben megadatott számukra, hogy közösen dolgozzanak, sosem váltak barátokká. Most kiderült, miért nem.

Leadfotó: Facebook/ Stohl András

Oldalak

Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.