Sztárok

"Először voltam tanúja terrorcselekménynek...": Steiner Kristóf megszólalt az izraeli háborúval kapcsolatban

Steiner Kristóf több évig élt Izraelben, most pedig megszóltalt a szombaton kirobbant háborúval kapcsolatban, amikor a Hamász váratlanul rakétatámadást indított Izrael ellen.

"Először voltam tanúja terrorcselekménynek..."

Steiner Kristóf egy posztban fejtette ki gondolatait a palesztin-izraeli konfliktussal kapcsolatban, mely gondolatokat Kipling A dzsungel könyve c. könyvének egyik idézetével kezdte. “Meg fogjátok ismerni a Félelmet, s tudni fogjátok, hogy ő az uratok, parancsolótok. A történet szerint a Félelemnek nincs szőre, és a hátsó lábain jár. Ismerős? Mi, vadonbeliek követtük a csordát, míg a barlanghoz értünk. A Félelem, mikor meglátott, felkiáltott, s a hangja hallatára belénk szállt a félelem, melytől azóta se tudunk megszabadulni. Egymást tiporva-tépve rohantunk. Azon az éjsza­kán mi, dzsungelbeliek nem feküdtünk le együtt, ahogy addig szok­tunk, minden törzs külön húzódott – vaddisznó a vaddisznóval, őz az őzzel, szarv szarvval” – idézte Bagira szavait, majd kifejtette saját gondolatait is.

"Valami hasonló történt velem is, mikor Tel-Avivban először hallottam légiriadót, és először voltam tanúja terrorcselekménynek. Ma sem vagyok túl rajta - és nem leszek, soha. De ha már megismertem a félelmet, ezt az aggodalmat arra akarom használni, hogy másokat féltsek magam helyett. Olyanokat, akik képtelenek hallatni a hangjukat, mert elnyomásban élnek, vagy mert ha megszólalnak, más azt mondja: „hazudsz”. Itt az igazság: a háborúnak az az oka, hogy az emberi lény a hatalomszerzés és megtartás eszközeként használja a félelemkeltést. Mindig lesznek arabok és zsidók, akik a bosszút tűzik ki célul. És olyanok is, akik együtt tüntetnek békéért, egyenlő jogokért. Ebben a tragikus helyzetben igyekezzünk az előítéleteket félretéve, közösen elindulni egy biztonságosabb, emberségesebb irányba” – fejtette ki Steiner.
Kattints a további képekért!

Forrás: Facebook Fotó: RTL

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Az arcszérumok sokak számára még rejtélyesek lehetnek, pedig ezek a könnyű, koncentrált formulák hatékony megoldást nyújthatnak különböző bőrproblémákra. Az viszont persze egyáltalán nem mindegy,...
Lifestyle
A mosogatógép tablettáknak nem csupán a mosogatás során vehetjük hasznát: számos módon lehetnek segítségünkre a háztartás körüli feladatokban, éppen ezért érdemes belőlük minél többet tartani otthon.
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...