Sztárok

Nagy dobásra készülnek: Így még sosem láttad a Spice Girls tagjait

Minden idők egyik legsikeresebb lányzenekarának öt tagját olyan formában láthatod, ahogy még soha.

Újabb turné

Tavaly ősszel röppent fel a hír, hogy 2019-ben – Victoria nélkül ugyan, de – újra turnézik a Spice Girls Angliában. A bejelentésnek mindenki örült, hiszen körülbelül 20 éve ők voltak az egyik legnépszerűbb banda a világon, az ikonikus együttest alkotó csajok pedig a mai napig nagy névnek számítanak.

Egyébként nem tavaly állt össze először a zenekar feloszlása óta. Az 1994-ben alakult lányegyüttes először Ginger Spice (Geri Halliwell) vált ki 1998-ban. A lányok ezután még két évig voltak együtt, bár akkor már mindenki inkább a saját szólókarrierjét építgette. És ahogy az persze lenni szokott: 2007-ben bejelentették, hogy egy turné erejéig újra összeáll a Spice Girls. A bejelentést követően rekodgyorsasággal, mindössze 38 másodperc alatt kelt el az összes jegy. A turné végén, 2008-ban aztán újra elváltak útjaik.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ezután még két alkalommal álltak össze újra: a londoni nyári olimpia záróünnepségén minden egykori Spice Girl fellépett, de 2016-ban, a Wannabe 20. évfordulóján Scary Spice (Melanie Brown) és Posh Spice (Victoria Beckham) már hiányoztak. Most újabb mérföldkőhöz érkezett a banda: olyan formában láthatod őket, ahogy eddig soha.

Fotó: instagram / spicegirls

De mi jöhet még? A következő oldalon kiderül.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.