Kiderültek a kulisszatitkok: Ilyen álomesküvőt tervez Selena Gomez és Benny Blanco

Kollégája biztosan jelen lesz

Augusztusban Selena a mexikói tengerparton, egy jachton ünnepelt fehér bikiniben és fátyolban, míg Benny Las Vegasban pazar, 25 000 dollár/éjszaka áron bérelt villában mulatott barátaival, köztük Lil Dicky-vel. A közös pillanataik és az utóbbi időben a vörös szőnyeges eseményeken való megjelenéseik – például a 2025-ös Emmy-díjátadón – azt mutatják, hogy a kapcsolatuk szilárd és kiegyensúlyozott, az pedig szinte üvölt róluk, mennyire várják már, hogy egybe keljenek. A színésznő nemrégiben egy interjú során viccelődve elárulta, hogy Martin Short, akivel együtt szerepel a Gyilkos ház című produkcióban, különleges szerepet kap majd az esküvőn. „Marty lesz a gyűrűvivő” – mondta Jimmy Fallonnak, majd komolyabb hangvételben beszélt a nagy napról: „Minden jól alakul, nagyon izgatott vagyok.” Az pedig, hogy vajon milyen menyasszonyi ruhában mondja majd ki a boldogító igent szíve választottjának, természetesen minden rajongóját kíváncsisággal tölti el, hiszen tudvalevő, hogy Selenát fantasztikus divatérzékkel áldotta meg a sors, így előre borítékolható, hogy a nagy napra is egy igazán különleges darabot választ magának.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Maya Dehlin Spach/WireImage/Getty Images

Forrás: The Sun

Oldalak

Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...