A Buckingham-palotából kapott levelet a magyar előadóművész: az iromány egyenesen Károlytól érkezett

A Szent István dalt énekelte a brit királyi család tagjainak Sebestyén Márta. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes a Kossuth Rádióban mesélt részletesen erről a pillanatról, és elmondta, mi állt a Károly – akkor még – hercegtől kapott levélben.

Tetszett neki, amit hallott

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sebestyén Márta azon kevesek közé tartozik, aki által megismerhette a magyar népzene gyöngyszemeit a japán császár, a spanyol király és a nemrég elhunyt II. Erzsébet királynő is. „Göncz Árpád utolsó elnöki látogatásán énekeltem az angol királyi család előtt. Károly herceg titkára, aki mellettem ült, azt javasolta nekem, hogy Károlyra nézzek éneklés közben. A királynő úgy nőtt fel, hogy az ő arcán nem tükröződik érzelem, de a hercegnek tetszik majd” – idézte vissza a pillanatot Sebestyén Márta a rádió műsorában. „Egy moldvai Szent István-dicséretet énekeltem és előtte elmondtam, hogy most egy nagy királyról énekelek egy nagy uralkodónak. Az előadás után Károly herceg a vendégek között utat törve oda jött hozzám és érdeklődött, hol hallgathatna még több ilyen dalt. Mondtam, hogy szívesen küldök lemezeket. Bár azt hittem, ez egy udvarias gesztus részéről, később kiderült, hogy nem. A nagykövet ugyanis felhívott, hogy komolyan várja a lemezeket” – mesélte Az este - házigazda című műsorban Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatójának vendégeként a művész, aki ezután egy válogatott lemezekből álló csomagot küldetett Londonba.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!