Az egyik legirigyeltebb hazai szexszimbólum volt a színésznő, akire Amerikában is felfigyeltek

Sáfár Anikó a kor nőideálja volt, szépségét Marilyn Monroe-hoz hasonlították, tehetségére pedig szintén nem lehetett panasz – éppen ezért nem meglepő, hogy a magyar színésznő még Amerikában is kapott ajánlatot, amit azonban meglepő módon visszautasított.
Egy film után országszerte híres lett
Sáfár Anikó még csak segédszínészként dolgozott a Nemzeti Színházban, amikor felfedezték: már első filmjében akkorát alakított, hogy az egész szakma felfigyelt rá, pedig a fiatal nő ekkor még diplomával sem rendelkezett. Mindössze 19 éves volt, amikor megkapta első filmszerepét Bujtor István oldalán a Harlekin és szerelmese című alkotásban 1967-ben, nevét pedig ebben az időben még senki sem ismerte – arra azonban mindenki felkapta a fejét, hogy a női főszereplő nem csak tehetséges, de rendkívül bájos is, aki egyáltalán nem fél megmutatni azt, amilye van. Ekkor még senki sem tudta, hogy később alaptalan pletykák kapnak szárnyra azzal kapcsolatban, hogy Sáfár Anikó cseppet sem szégyenlős, később azonban épp emiatt tartották őt könnyű prédának, holott ez a jelző színpadi szerepein kívül egyáltalán nem illett rá magánéletében. Egy biztos: hamar az ország dívájává vált, egy igazi szexszimbólummá, akire sokan a kor nőideáljaként tekintettek, és a férfiak is rajongtak érte – háromszor is férjhez ment.
Lapozz a részletekért!
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Úton a világhírnév felé
Sáfár Anikó 1948. szeptember 3-án látta meg a napvilágot Budapesten Sáfár István és Bangó Anna harmadik gyermekeként. Színésznői pályafutása a hatvanas évek második felében indult be, egyik filmszerep követte a másikat, és végül felvették őt a Színművészeti Főiskolára is, ahol 1973-ban diplomázott. Évekig tagja volt a Thália Színház társulatának, de megfordult a kecskeméti Katona József Színházban is, vendégként pedig a Radnóti Színpadon, a Pesti Vigadóban és a Játékszínpadon is játszott. Mind a színpadon, mind pedig a filmekben megmutatkozott tehetsége és érdekes egyénisége, ami lenyűgözte a nézőket és a szakmabelieket. Nem csak karrierjében ért hamar a csúcsra, hanem magánéletében is révbe ért mindössze 17 évesen, amikor első házasságát kötötte korengedménnyel – sajnálatos módon első férjével, aki a Színház és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán tanult házasságuk hamar véget ért és elváltak, Anikó azonban nem adta fel azt, hogy megtalálja az igazit, akit neki rendelt a sors. 1978-ban újra férjhez ment, ennek a házasságnak pedig meg is lett a gyümölcse, Sáfár első és egyetlen gyermeke, Viktória, aki már két unokával is megajándékozta a most 72 éves színésznőt. Második házassága is válással végződött, ezt viszont minden bizonnyal most már aligha bánja a gyönyörű színésznő, hiszen ez végül ez vezetett oda, hogy megtalálta a nagy Ő-t, méghozzá Berecz János politikus személyében, akihez 1988-ban ment feleségül, kapcsolatuk pedig minden megpróbáltatás ellenére a mai napig töretlen. Pedig Berecznek egyáltalán nem volt könnyű dolga korábban, ha azt nézzük, hogy Sáfárért epekedtek a férfiak – és nemcsak itthon, hanem külföldön is.
Cikkünk folytatódik, lapozz!
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
A visszautasíthatatlan ajánlat
Sáfár Anikóról nem túlzás azt állítani, hogy korának szexszimbóluma volt, akire úgy tekintettek, ahogyan Sophia Lorenre vagy épp Gina Lollobrigida-ra. Ahogyan az Újságmúzeum is írja, Anikó a színpadon és a kamera előtt sosem volt szégyellős: ha kellett, akkor meztelenre vetkőzött egyes jelenetekben, emiatt pedig a férfiak úgy gondoltak rá, mint egy könnyű prédára, akit nem nehéz megszerezni. Ez azonban közel sem volt így, magánéletében ugyanis rengeteg komplexussal küszködött a színésznő, aki hiába hódított testével és kisugárzásával, egyáltalán nem tartotta magát tökéletes nőnek. Korábban elmondta, hogy a szerencsés géneket gyönyörű édesanyjától örökölte – nem meglepő tehát, hogy hamar felfigyeltek rá külföldön is. 1967-ben öt évre szerződhetett volna Amerikába, de Sáfár nem akart disszidálni, ezért visszautasította a visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot, és tehetségét idehaza kamatoztatta. Sáfár Anikó immár 72 éves, nemrégiben pedig igazán nagy próbatétel elé állította őt az élet, ugyanis férje, Berecz János otthonukban sztrókot kapott, életét pedig felesége mentette meg.
Sharon Stone a hétvégén felrobbantotta az internetet: két kép miatt is érdemes megemlíteni a színésznőt, aki egyrészt alakjával, másrészt smink nélküli arcával döbbentette meg követőit.


























