Sztárok

Micsoda jóképű srácok! Fotókon Russell Crowe ritkán látott fiai

A sármos ausztrál színész két fiú édesapja, akik örökölték karizmatikus megjelenését.

Russell Crowe két fia

Russel Crowe karrierje a nyolcvanas években indult, a következő évtizedben már Hollywood feltörekvő tehetségeinek sorát gyarapította, de igazán a 2000-es Gladiátorral futott be, amiért egyebek mellett Oscar-díjjal is jutalmazták. Az ausztrál filmszínész előtt ekkor nyíltak meg a kapuk, és a mai napig az álomgyár A-listás színészei közé tartozik az immár 57 éves, de még mindig jóvágású, sármos férfi.

A színésznek két tizenéves fia született exfeleségétől. Danielle Spencer ausztrál énekesnővel még 1989-ben találkoztak egy forgatáson, sokáig se veled, se nélküled típusú kapcsolatban álltak, de végül még a kilencvenes évek romkom-királynője, Meg ryan sem tudta elszakítani őket egymástól, amikor 2000-ben a színésszel randizott. Crowe és Spencer végül 2003-ban mondták ki a boldogító igent a férfi 39. születésnapján. Charles fiuk még abban az évben meg is született, Tennyson pedig három évvel később. Bár a páros 2012-ben szakított, és a válást 2018-ban véglegesítették, az egykori házasok között megmaradt a baráti viszony, a mai napig együtt, a legnagyobb egyetértésben nevelik 17 és 15 éves fiaikat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az ifjabbik csemete születésnapja alkalmából az édesanyja a közösségi oldalán megosztott néhány eddig soha nem látott képet Tennysonról. Lapozd fel a galériánkat pár fotóért a ritkán látott Crowe-gyerekekről!

A Maléna sztárja a Vogue címlapján domborított csemetéje társaságában. A kettejük közti hasonlóság már-már zavarba ejtő.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.