Sztárok

Rubint Réka elárulta, Rella egy dologban lassan ügyesebb nála

"Jobban főz, mint én!"

"Biztos vagyok benne, hogy az első időszakban sokat számított a támogatásom. 2015-ben készült az első közös DVD-nk. Spontán ötlet volt. Rella ugyanis be tudta mutatni azokat a gyakorlatokat, amiket a haladók még nem tudnak követni. Akkor annyira megszerették és olyan rajongással vették körbe a követők, hogy úgy éreztem, érdemes lenne foglalkoznia ezzel. Megkérdeztem, lenne-e kedve ezt a vonalat mellettem folytatni aztán pedig később önállóan, egyedül csinálni, igent mondott. A másik, hogy Rella élelmiszermérnöknek tanul, a gasztronómia a szíve csücske. Azt kell, hogy mondjam, jobban főz, mint én 39 évesen. Azt gondolom, egy 19 éves lánynál ez hatalmas előny! Ezért javasoltam neki, hogy ötvözhetné a mozgást a táplálkozással. Úgyhogy most kóstolgatjuk ezt a dolgot. Úgy látom egyébként, hogy Rella szenvedélyévé vált a mozgás" – mesélt a kezdetekről Rubint Réka, majd folytatta.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Semmi esetre sem szeretnék ráerőltetni semmit. Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyénisége, az a báj, ami benne van, megmaradjon. Hiszen véleményem szerint egy edző akkor jó edző, ha az egyéniségét át tudja adni a közönségének" – tette még hozzá.

Fotó: Femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.
Sztárok
Elvis Presley életét mindig is körüllengte a különcség, ám volt egy szenvedélye, amely mögött a rajongói szerint sokkal több húzódott meg egyszerű időtöltésnél.