Sztárok

Rihanna csodálatos videóban mutatta meg gyermeke arcát a nagyvilágnak: a csöppség kiköpött mása az énekesnőnek

Bár már több mint fél éve világra jött, a kisfiú neve még mindig hétpecsétes titok, de végre legalább az arcát láthatja a nagyközönség.

Úgy hasonlítanak egymásra, akár két tojás

Földcsuszamlásszerű változást hozott Rihanna életébe a 2022-es esztendő: a barbadosi születésű énekesnő és szerelme, A$AP Rocky tavasszal első közös gyermeküket üdvözölhették. A kicsi május 13-án jött a világra, de - a bevett gyakorlattól eltérően - egyik szülő sem erősítette meg az örömhírt a közösségi oldalán, sőt a csöppség nevét illetően sem kerültek napvilágra információk - sem májusban, sem az azóta eltelt hónapok során. A nyilvánosság mindössze annyit tudhatott, hogy Rihanna egészséges kisfiúnak adott életet. A 34 éves énekesnő most valamiért úgy döntött, mégis érdemes megtörni a hallgatást: pár nappal ezelőtt elragadó TikTok-videóban fedte fel gyermeke arcát.

A kicsi és az énekesnő épp autóban utaztak, amikor a felvétel készült, a felhasználók pedig hamar felfigyeltek rá, hogy az apróság mennyire hasonlít világhíres édesanyjára. Mondanunk sem kell, hogy a varázslatos videó parádés sikert aratott a TikTokon és egyéb közösségi médiás platformokon is.

Év elején derült ki, hogy várandós

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A divatmogulként is híressé vált énekesnőről év elején derült ki, hogy gyermeket hord a szíve alatt. A celebritást és szerelmét, a rapperként ismert A$AP Rocky-t akkor New Yorkban kapták lencsevégre, Rihanna terhespocakja pedig félreérthetetlenné vált.

A két híresség kapcsolatáról 2020-ban kezdett először cikkezni a bulvársajtó. Sajtóértesülések szerint az énekesnő és a rapper egy éven keresztül baráti kapcsolatot ápolt egymással, viszonyuk azonban idővel szerelemmé érett. Rihanna korábban a milliárdos Hassan Jameel partnere volt, akivel 2020 januárjában szakítottak.

Az RTL híradósa nem szokott együtt szerepelni gyermekeivel a nyilvánosságban, most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy büszkén megmutassa a közönségnek szikrázóan okos, tehetséges csemetéit.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...