31 évet várt az igaz szerelemre a legendás magyar színész: 28 esztendővel fiatalabb nő rabolta a szívét

Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze tündérmesébe illő módon találta meg a párját, szerelmüknek pedig csak a halált vethetett véget.

Véletlen találkozás

Raksányi Gellért 1925. július 19-én látta meg a napvilágot Szigetváron. Tanulmányai végeztével, 1947-től ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül a Nemzeti Színház tagja volt, 1989 óta a társulat örökös tagjaként láthatták a nézők – s noha főként karakterszerepeket osztottak rá, mégis nagy népszerűségre tett szert, ő maga pedig büszke volt arra, hogy kisebb szerepekben is képes megcsillogtatni a tehetségét. Több mint ötven filmben szerepelt, köztük a Rákóczi hadnagya, a Körhinta, az Édes Anna és a Magyarok című alkotásban, továbbá a Rózsa Sándor című tv-sorozatban, emellett évekig a Szomszédok című teleregény egyik állandó szereplője volt – ekkor már igazi színészlegendának számított, saját becenevén szerepelhetett a sorozatban (Kutyu). Magánéletét sosem teregette ki a nyilvánosság előtt, ám az közismert tény, hogy több évtizedig tartó agglegénység után talált rá a szerelem, ráadásul egy nála jóval fiatalabb nő személyében. Részletek a galériában!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Kiss Manyi szerelmi élete korántsem alakult sikeresen: a színésznő nagy álma volt, hogy kimondja a boldogító igent szíve választottjának, a sors azonban más-más utat szánt a fiataloknak.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.