Rafael Nadal tenisz fenomén ritkán látott felesége a világ egyik leggyönyörűbb nője: Xisca igazi természetes szépség

Kevés sportoló tud olyan hosszú ideig a csúcson maradni, mint Rafael Nadal, és kevés embernek van olyan támogató és elegáns párja, mint neki: felesége, Xisca Perelló a természetesség megtestesítője, aki csendben, háttérből kíséri férje pályafutását.
Nemcsak gyönyörű, de elegáns és bájos is
Rafael Nadal neve egybeforrt a tenisz történetével, hiszen a spanyol klasszis minden idők egyik legsikeresebb játékosaként vonult be a sportág krónikájába. Mallorca szigetén született, és már gyermekkorától kezdve a pályákon töltötte idejét, ahol szorgalmával, kitartásával és különleges tehetségével hamar kitűnt a kortársai közül. A világ legnagyobb tornáin győzedelmeskedett, nem véletlenül illették őt a „salakkirály” jelzővel, hiszen különösen ezen a borításon vált szinte legyőzhetetlenné. Ám minden siker mögött ott áll egy csendes támogató is a háttérben is, és Nadal esetében ez a szerep hosszú évek óta ugyanahhoz a nőhöz kötődik: gyerekkori ismerőséhez, Mery „Xisca” Perellóhoz.
A fiatal pár már nagyon korán egymásra talált, hiszen a mallorcai kisvárosban együtt nőttek fel, és szoros baráti körben is jól ismerték egymást. Kapcsolatuk azonban nem egyik pillanatról a másikra alakult ki: idő kellett ahhoz, hogy a barátságból szerelem legyen. A kétezres évek közepén váltak hivatalosan is párrá, azóta pedig kitartanak egymás mellett, és boldogan élik együtt mindennapjaikat. Házasságkötésükre 2019-ben került sor, egy meseszép, mediterrán esküvő keretében Mallorcán, amelyen családjuk és közeli barátaik vettek részt. A közönség szemében Xisca nem csupán Nadal felesége, hanem igazi társ is, akivel a teniszsztár kiegyensúlyozott és boldog életet él, nem mellesleg sokan irigykednek is a sportolóra neje miatt, ugyanis Rafael kedvese egy különösen vonzó nő. Galériánkban mutatjuk őt!
Leadfotó: Getty Images




























