Jöhet a baba? Rácz Jenő és Gyuricza Dóra a gyermekvállalásról meséltek

Rácz Jenő és Gyuricza Dóra két évvel ezelőtt ismerkedtek meg, s szinte azonnal kiderült, hogy egymásnak lettek teremtve. Idén nyáron hivatalosan is összekötötték az életüket, szerelmüket pedig hamarosan egy gyermekkel szeretnék megpecsételni - azt is elárulták, mikor jöhet a babaprojekt.

Kisbabára vágynak

A Michelin csillagos séf és kedvese 2019-ben az RTL Klub Konyhafőnök című gasztro műsorában találkoztak először, ahol Jenő zsűritag, Dóri pedig versenyző volt. Tavaly augusztusban már a lánykérésen is túl voltak, idén pedig teljes titokban oltár elé álltak, és egy megható ceremónia keretein belül kimondták egymásnak a boldogító igent. A házaspár nem titkolja, hogy vágynak egy közös gyermekre, s már minden szükséges előkészületet megtettek a pici érkezéséhez: alaposan kivizsgáltatták magukat, az eredményekből pedig kiderült, nincs akadálya annak, hogy gyermekük szülessen. A jó hír ellenére azonban mégsem vágnak még bele a babaprojektbe: most az is kiderült, mi ennek az oka.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fontos szerepet töltött be Gyuricza Dóra és Rácz Jenő esküvőjén Dallos Bogi. Koszorúslányként csodaszépen festett, ahogy a menyasszony is igazi hercegnőként tündökölt. Sorra jelennek meg a képek az esküvőről.

Leadfotó: Instagram/ Rácz Jenő

Oldalak

Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.
Sztárok
Annoni Zita számára a karácsony hosszú időn át nem a meghittséget, a fényt és az önfeledt családi pillanatokat jelentette. A fotográfus a Ridikül vendégeként nyíltan beszélt arról, hogy gyermekkori...
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.