Előbb feleségét, majd lányát is elragadta a gyilkos kór Pierce Brosnantól: a sármos színész nevelt lánya csupán 42 éves volt

Pierce Brosnan a mai napig nem tudta igazán feldolgozni, hogy szeretett felesége és lánya is a petefészekrák áldozata lett – Cassandra Harris és Charlotte Brosnan gyönyörű nők voltak, ám idejekorán távoztak az élők sorából.

A mai napig nem tudta feldolgozni szerettei elvesztését

Pierce Brosnan egész életében igazi szívtiprónak számított, így nem is meglepő, hogy a nők rajongtak az ír-amerikai színészért és filmproducerért, aki egyben aktivista és környezetvédő is, valamint a Brit Birodalom Rendjének birtokosa. Brosnant olyan nagysikerű filmekből ismerheti a világ, mint az Apa csak egy van, az Aranyszem, Dante pokla, a Válótársak vagy éppen a Mamma Mia! – ez utóbbi szerepe miatt a gyengébbik nem képviselői újfent a színész lábai előtt kezdtek heverni, ám Pierce egy ideje már foglalt: 2001-ben vette feleségül Keely Shaye Smithet, de a nő előtt egyszer Brosnan már megnősült. Első felesége Cassandra Harris volt, akivel 1977-1991-ig élt boldog házasságban, ám ekkor bekövetkezett a tragédia: az asszony még 1987-ben súlyosan megbetegedett, nem sokkal ezután pedig petefészekrákot diagnosztizáltak nála, amelybe 1991-be belehalt. Nem sokkal később lányuk is követte édesanyját a túlvilágra: Charlotte-ot szintén a gyilkos kór ragadta el, csupán 42 évesen, és habár a nő csak a színész nevelt lánya volt, elvesztése letaglózta Brosnant, aki a hírek szerint a mai napig nem tudja feldolgozni szerettei halálát. Galériánkban mutatjuk, ki is volt a két nő, akiért a színész úgy rajongott egész életében!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekesnőt teljesen leterítette a gyász: Cini legjobb barátnőjét veszítette el, Évával tinikoruk óta elválaszthatatlanok voltak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.