Sztárok

Elhunyt Peter Bogdanovich filmrendező, a Hollywoodi Reneszánsz emblematikus figurája

Már rendezői antréja (Célpontok) egy egyedi látásmóddal rendelkező, ihletett direktort sejtetett. Bogdanovichnak köszönhetjük a hetvenes évek Hollywoodjának olyan klasszikusait, mint Az utolsó mozielőadás vagy a Papírhold, de a Mi van, doki? című komédiát is ő készítette. Nyolcvankét éves volt.

Meghalt Az utolsó mozielőadás zseniális rendezője

Nyolcvanként esztendős korában elhunyt Peter Bogdanovich amerikai író-rendező, a Hollywoodi Reneszánsz (Hollywood 1967 és 1975 közé eső, a tengerentúli szerzői film sosem látott felfutását hozó időszaka) egyik kimagasló direktora. Bogdanovich filmes újságíróként kezdte pályáját, majd 1966-ban Roger Corman The Wild Angels című mozijában működött közre, s miután a darab sikeres lett, önálló alkotás megrendezésére adta a fejét. Ez lett az 1968-as Célpontok, melynek szikársága, kemény társadalomkritikája és hősábrázolása még a szőrösszívű kritikusokat is meglágyította. 1971-ben következett Bogdanovich Az utolsó mozielőadás című nagyszabású, drámai hangvételű, stiláris szempontból utánozhatatlan nosztalgiafilmje, melyet nyolc kategóriában jelöltek Oscar-díjra. 1972-ben Bogdanovich elkészítette a Mi van, doki? című screwball comedy-t, ami rengeteg pénzt fialt, majd 1973-ban jött a szintén szenzációs Papírhold, a korszak egyik legbájosabb, legszórakoztatóbb, legkülönlegesebb hangulatú road movie-ja.

A rendező később már nem tudta megismételni azokat a sikereket, melyeket a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, majd az azt követő pár évben produkált. Zsinórban születtek azok a rendezései, melyek már csak mérsékelt érdeklődésre tartottak számot. Négy évre hátat is fordított a filmszakmának, amikor barátnője, Dorothy Stratten gyilkosság áldozatává vált. A Saint Jack (1979), a Mindenki nevetett (1981) és a Maszk (1985) című filmjei ismét sokak tetszését elnyerték. Később a Texasville (1990), a Biztonság hitelbe (1997) a Pénzeszsák (2001) és a Megőrjít a csaj (2014) című filmekkel folytatta pályafujtását.

Színészként a Maffiózók című kultsorozatban és Orson Welles utolsó mozijában (A szél második oldala, 2018) láthatta a közönség - ez utóbbi befejezésén is dolgozott. Filmtörténészi munkássága is számottevő volt. Dokumentumfilmet forgatott John Ford rendezőről, tíz filmes tárgyú szakkönyve jelent meg. Egyes köteteiben olyan legendás mozidirektorokkal készített mélyinterjúkat, mint Howard Hawks vagy Alfred Hitchcock.

Fotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?