Sztárok

Peggy Guggenheim – A nő, aki egyaránt gyűjtötte a műtárgyakat és a művészeket

Mert nagyot álmodni

Az unalom elől menekülve 1938-ban Londonban galériát nyitott, jóllehet az autodidakta asszonynak a modern művészetről kevés fogalma volt, állítása szerint akkor még az absztraktot és a szürrealizmust sem tudta megkülönböztetni. A galéria veszteségesnek bizonyult, de tulajdonosa a nála kiállító művészektől – Cocteau, Kandinszkij, Tanguy – mindig vásárolt egy-egy képet, megvetve kollekciója alapját.

A második világháború kitörése Párizsban érte, ahol múzeum alapítására készült, de az események meghiúsították tervét. A célra félretett pénzből a háború miatt nyomott áron kezdett képeket vásárolni, állítólag mindennap legalább egyet. Kollekcióját – egyebek között Klee, Picasso, Chagall, Miró, Modigliani alkotásait – a Louvre-ban akarta biztonságba helyezni, de a múzeum vezetői elutasították, mondván, gyűjteménye nem képvisel minőséget.

Az elutasításon felbőszülve bőröndökben és ládákban háztartási tárgyként küldte Amerikába kincseit, s nemsokára ő maga is hazahajózott Max Ernst író, képzőművész társaságában, akihez férjhez is ment. 1942-ben nyitotta meg második galériáját, a New York-i Art of This Centuryt („jelen évszázad művészete”), ahol elsőként állította ki az általa támogatott modern művészek alkotásait, s először rendezett olyan tárlatot, amelyen kizárólag amerikai művésznők alkotásai szerepeltek. Számtalan amerikai művész indult innen a hírnév felé, köztük a legnevesebb Jackson Pollock volt. Vele kapcsolatban követte el legnagyobb tévedését: még a művész életében, viszonylag olcsón eladta képeit, amelyek később horribilis áron keltek el.

Guggenheim 1948-ban bezárta galériáját, és Velencébe költözött. A Biennálén 1950-ben elsőként mutatott be kortárs műveket, a következő évben megvette az impozáns, bár befejezetlen Palazzo Venier dei Leonit a Canale Grande partján, és 1979. december 23-án bekövetkezett haláláig itt élt. Élete hátralevő részében még a városból sem utazott el, de magángondoláján, extravagáns napszemüvegében naponta végighajózott a csatornákon.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...