Sztárok

Chloé Zhao történelmet írt – Íme, a 2021-es Oscar-gála díjazottjai

Vasárnap 93. alkalommal osztották ki az Oscar-díjakat, a világ egyik legrangosabb filmművészeti elismerését. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb történéseket, és persze a díjazottak névsorát is közöljük.

A 93. Oscar-gála

Vasárnap este minden szem a hollywoodi álomgyárra szegeződött, ugyanis megtartották a filmrajongók karácsonyának számító Oscar-gálát, ahol az elmúlt egy év legjobb alkotásait és alakításait díjazza az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája. A 93. Oscar-gálát 2021. április 25-én, vasárnap rendezték meg – az időpont rendhagyó, hiszen általában már hónapokkal ezelőtt sor kerül a díjátadóra, a koronavírus járvány azonban itt is közbeszólt: az eredetileg február 28-ra tervezett gálára így idén két hónap csúszással került sor a Los Angeles-i Dolby Színházban és az Union Pályaudvaron. Utóbbi helyszín várótermében berendezett színpadon nyitotta meg a gálát Regina King színész-rendező.

Az akadémia több változtatást is bevezetett a 2021-es díjátadóra. A járvány miatt ideiglenesen olyan filmek is nevezhetők voltak, melyeket kizárólag streaming platformokon mutattak be, a mozik zárva tartásának ideje alatt (tarolt is a Netflix, összesen 35 jelölést kapott). További fontos változás, hogy a legjobb hangvágás és hangkeverés kategóriáit legjobb hang elnevezéssel összevonták egy kategóriába. A legjobb nemzetközi játékfilmre az akadémia minden tagja szavazhatott. A legjobb eredeti filmzene jelölésének szabályai is változtak: mostantól csak olyan film jelölhető, ahol a zene legalább 60%-a eredeti alkotás. A dokumentumfilmek esetén is történt módosítás: ezentúl minden olyan film nevezhető, melyet egynél több, kvalifikáló filmfesztiválon bemutattak. A világjárványra való tekintettel pedig a gálát kizárólag az Oscar-jelöltek részvételével, közönség nélkül tartották meg. Akik nem tudtak személyesen részt venni a díjátadón, műholdas kapcsolattal jelentkezhettek be.

A díjra jelöltek névsorát 2021. március 15-én jelentette be Priyanka Chopra és Joe Jonas az Akadémia hivatalos weboldalán élő internetes közvetítésen. A jelöltek egészen vasárnap estig, illetve magyar idő szerint hajnal 2-ig izgultak, hiszen ekkor vette kezdetét a nagyszabású show-műsor. A hazai nézők 2021-ben a Moziverzumon követhették a rendhagyó Oscar-gálát Lékai-Kiss Ramóna és Till Attila tolmácsolásában.

Már a jelölésekkel történelmet írtak

Idén példátlanul színes lett az Oscar-mezőny: húsz jelölt közül kilenc színész tartozik valamilyen etnikai kisebbséghez. Először fordult elő a díj történetében, hogy a legjobb színész díjára jelöltek többsége nem fehér: Anthony Hopkins (Az apa) és Gary Oldman (Mank) mellett Boseman, Riz Ahmed (A metál csendje) és Steven Yeun (Minari) is esélyes volt az Oscarra, amit végül Hopkins kaparintott meg. A tízezer tagot számláló amerikai filmakadémia vasárnapi gáláján több nőt és nem fehér alkotót díjaztak, mint valaha.

A rendezői kategória jelöltjei között először szerepelt két nő, A nomádok földjét rendező Chloé Zhao és az Ígéretes fiatal nő rendezője, Emerald Fennell. Ebben a kategóriában eddig egyetlen női Oscar-díjas született: 2010-ben A bombák földjén című filmjéért Kathryn Bigelow kapta a díjat és azóta is csak egyszer volt nő a jelöltek között: 2018-ban a Lady Bird című filmjével Greta Gerwig. Zhao és Fennell ráadásul forgatókönyvíróként is Oscar-jelöltek voltak, Zhao a legjobb adaptált forgatókönyv-, Fennell pedig az eredeti forgatókönyv-kategóriában.

A rendezői kategóriában végül a 39 éves kínai származású Zhao győzedelmeskedett, így ő a második nő, aki ebben a kategóriában Oscart kapott, és az első nem fehér nő, aki rendezői Oscart vehetett át. A nomádok földje elgondolkodtató karaktertanulmány egy vándorló nőről az amerikai nyugaton. A forgatókönyves kategóriákban mindketten győzedelmeskedtek: Fennell az Ígéretes fiatal nő forgatókönyvéért kapott szobrot.

A legjobb eredeti forgatókönyv mezőnye is újdonságot hozott az Oscar-történelembe: ugyanis először fordult elő, hogy mind az öt jelölt – Minari, Ígéretes fiatal nő, Judas and the Black Messiah, A chicagói 7-ek tárgyalása és A metál csendje – egyúttal a legjobb film-kategóriában is esélyes a díjra.

A színészi mezőnyben Glenn Close jelölése a Vidéki ballada az amerikai álomról című filmért ugyancsak izgalmas, mivel a 74 éves színésznőt jelölték eddig a legtöbb, nyolc alkalommal anélkül, hogy egyszer is megkapta volna az Oscart.

Sajnos most sem járt szerencsével: kategóriájában a dél-koreai Jun Ju Dzsung vehette át a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Minari című filmben nyújtott játékáért. Az első koreai színésznőnek, aki Oscar-díjat nyert, Brad Pitt adta át az arany szobrocskát. A 73 éves színésznő a gála színpadán arról beszélt, hogy nem hisz a versenyben, dicsérte mezőnybeli kolléganőit, köztük Glenn Close-t, és fiainak üzente: ez az eredménye annak, hogy dolgozott. Close azonban méltósággal viselte a vereséget, és még egy kis táncot is lenyomott. Mutatjuk!

Na, de kik nyertek végül múlt éjjel? Lapozz a válaszért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.