Sztárok

Rongyrázás a pandémia kellős közepén - Szükségünk volt-e az Oscar-gálára 2021-ben?

Kell-e az Oscar?

Egy válsághelyzetben mindig átalakulnak a prioritások, éppen ezért nem lehet elítélni azokat, akik szerint 2021-ben nem a legégetőbb szükséglet gálarendezvényeket szervezni. Az egész világ megbénult közel egy éve, nincsenek tömegrendezvények és még a családtagok között is társadalmi távolságtartás van. Vannak olyanok, akik a megfertőződéstől tartva alig hagyták el az otthonukat, még az ünnepek alatt sem találkoztak a családjukkal, míg mások a koronavírus-fertőzés miatt elveszítették a munkájukat vagy még rosszabb esetben egyik vagy több szeretett családtagjukat. Egy ilyen testet-lelket megterhelő helyzetben sokan gondolják azt, hogy örüljünk, hogy egyáltalán egészségesek vagyunk, zárkózzunk be otthonainkba és csak a legszükségesebb esetekben hagyjuk el azt, mert másokkal érintkezni veszélyes.

Felelősség és korlátozott szabadság

A saját véleményem szerint ideje elfogadni, hogy amíg nem alakult ki globális védettség a koronavírus ellen, addig meg kell tanulnunk alkalmazkodni. Több mint egy évvel a vírus kirobbanása óta pedig be kell, hogy lássuk, visszavonhatatlan károkat okoz a gazdagságnak és az emberek mentalitásának, sőt még az egészségüknek is, ha hibernált állapotban tartják őket hosszabb távon. Az ünnepek mindig is a túlélést segítették: kitüntetett napok, amelyeket várhatunk, hogy ne fásuljunk bele az örökös mókuskerékbe.

Ha a vírusra hivatkozva ezeket tollvonással eltöröljük kivétel nélkül, akkor nemcsak annyi történik, hogy egy bevett rutint kihagyunk, hanem romboljuk az emberiség mentális egészségét. Nem állítom, hogy Oscar-díjátadó nélkül nincs boldog világ, mert nyilván nem történik globális tragédia, ha elmarad. De van egy jelentős réteg, akinek a megélhetése múlik azon, hogy ez a rendezvény létezik vagy sem. Van egy jelentős réteg, akinek ez jelenti a munkájának elismerését. És van egy igen jelentős réteg, aki kicsit kikapcsolódhat, elmozdulhat a monoton, fárasztó makrokörnyezetéből, miközben gyönyörködteti és szórakoztatja egy olyan világ, amelynek részese valószínűleg sosem lesz, ha pedig mégis, akkor élete legnagyobb álmát válthatja vele valóra.

A legjobb célt - szerintem - akkor találjuk meg, ha a korlátozás helyett a biztonságos nyitásra törekszünk. Tesztelünk, betartjuk az óvintézkedéseket, hiszen az egészséges embereknek igenis egészséges éltetet kell élni, míg a többeik gyógyulnak.

Egy vérbeli underground arc, aki hiába számít nagyágyúnak Hollywoodban, a kisebb színházi társulatokban is lelkesen dolgozik - pont ettől olyan népszerű. Ha a neve alapján nem ugrik be, kicsoda Frances McDormand, cikkünkből most megtudhatod.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.