Sztárok

Láttad már? Ő az Életrevalók sztárjának gyönyörű felesége: a színész 19 éves kora óta hűséges a szerelméhez – fotók

Omar Sy a mélyszegénységből küzdötte fel magát a világhírnévig, s ma már korunk egyik legnépszerűbb színészének mondhatja magát, mindeközben pedig férjként, valamint családapaként is rendkívül sikeres.

Igaz szerelem

Omar Sy 1978. január 20-án látta meg a napvilágot Trappes-ban, Párizs nyugati elővárosában. Szenegáli édesapja, Demba 1962-ben érkezett az országba, ahol dolgozni kezdett, s miután összegyűjtött egy kis pénzt, felesége, Diaratou is követte több mint tíz évvel később. Szerény körülmények között éltek, az asszony takarítónőként helyezkedett el, míg férje gyári munkásként dolgozott, mindeközben pedig nyolc gyermeket neveltek. Omar a város egyik szegényebb részén nevelkedett, majd az érettségi után komikusként kezdett tevékenykedni. Hamarosan egyre többet szerepelt színpadon és a televízióban, mígnem 2011-ben berobbant a köztudatba az Életrevalók című drámában nyújtott alakításának köszönhetően, amiért César-díjjal is kitüntették – ő volt az első színes bőrű színész, aki megkapta ezt az elismerést. A 45 éves sztár mostanra Hollywoodot is meghódította, rengeteg nagysikerű filmben kapott szerepet, mindeközben pedig a magánélete is szépen alakult. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű Omar Sy felesége, Hélène, akihez a színész hosszú évek óta hűséges:

Omar Sy jobbnál jobb alkotásokban bizonyította be a tehetségét: az Életrevalók mellett többek között feltűnt Az ételművész című filmben Bradley Cooper oldalán, a Jurassic Worldben, a Dan Brown-regényből készített Infernóban, valamint ő a főszereplője népszerű Lupin című filmsorozatnak.
Kattints a további képekért!

Vajon mi lehet a titkuk? Pierce Brosnan és felesége, Keely Shaye-Smith közel 30 éve élnek boldog házasságban, ráadásul még ma is olyan szenvedélyesen rajonganak egymásért, mint kapcsolatuk elején.

Leadfotó: Andreas Rentz/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.