Sztárok

Ők voltak Jean-Louis Trintignant legnagyobb szerelmei

Tragikus hír a francia mozi világának, hogy június 17-én, pénteken reggel elhunyt Jean-Louis Trintignant, az Egy férfi és egy nő című kultikus film sztárja. A filmet 1966-ban mutatták be először, a boldogságra azonban nem csak a szakmai-, hanem a magánéletében is többször sikerült rátalálnia, különösképp szerelmeinek köszönhetően.

Első nagy szerelme és válása

Az Egy férfi és egy nő című kultikus filmet a mai napig az egyik legsikeresebb és legszebb szerelmi történetnek tartják. Azóta a legendás színész több, mint 120 filmben szerepelt a legnagyobbak mellett.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Jean-Louis Trintignant első nagy szerelme Colette Dacheville volt, egy fiatal, kezdő színésznő, akit 1954. november 18-án vett feleségül Vincennes-ben. A hölgy később Stéphane Audran-ként vált ismertté, aki többek között A monacói lány című francia vígjátékban is szerepelt. Házasságuk sajnos nem tartott sokáig, 1956-ban a két művész ugyanis elvált egymástól. Ennek oka elsősorban Jean-Louis az És Isten megteremté a nőt című film forgatása közben folytatott viszonya volt, Brigitte Bardot-val.

A folytatáshoz és a galéria megtekintéséhez lapozz a következő oldalra

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...