Sztárok

Nehéz helyzetbe került Szabó Győző

Minden szülő életében eljön egyszer az a pillanat, amikor szembesülnie kell vele, hogy a gyermeke márpedig kezd felnőni, s ilyenkor bizony új stratégiára van szükség a nevelésben.

Szabó Győző nemrég saját maga vallotta be, hogy évekkel ezelőtt súlyos drogproblémái voltak, s bár nincs rá oka, igenis félti a lányát. A színésznek meggyőződése, hogy egy ilyen helyzetben a bizalmon alapszik minden, s igyekszik így nevelni 16 éves kamaszlányát, Borit.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„Ott már nagyon el van rontva a dolog, ha a gyerek fél bármit is elmondani a szülőnek. Legutóbb például az édesanyja úgy érezte, hogy a lányunk nem mondott teljesen igazat egy bulival kapcsolatban. Erre Bori, amikor felelősségre vontuk, azt kérdezte: "Akkor most mondjam azt, hogy ittam három korty bort?" Mire én azt válaszoltam: "Igen, akár mondd azt, ha ez az igazság!" Hiszen az is sokkal jobb, mintha elhallgatna előlünk valamit.”

”Ha tudjuk, mit csinál, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mihez tartsuk magunkat - így sokkal egyszerűbb megbeszélni a dolgokat. Mindig azt mondom neki: ha őszinte, és elmond mindent, akkor megígérhetem, hogy nem fogom leszidni – mesélte Győző.

A színész egyébként nem csak lányával büszkélkedhet, hiszen kisfia novemberben volt két éves. A kétgyermekes apuka nemsokára nem csak szülőként bizonyíthat, hanem énektudását is megcsillogtathatja, hiszen február 10-től a Nagy Duettben lép színpadra.

Fotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.