Sztárok

Emlékszel még Natascha Kampusch-ra? Így él ma az elrabolt lány

Mindössze tízéves volt az osztrák kislány, amikor 1998 márciusában elrabolta egy Wolfgang Přiklopil nevű férfi. Szabadulása óta teljesen megváltozott az élete a ma már 31 éves nőnek.

A lány, aki 3096 napot élt fogságban

Talán nincs olyan ember Európában, aki ne hallott volna az osztrák Natascha Kampuschról, akit tízéves korában, 1998. március 2-án, iskolába menet egy idegen férfi elrabolt, és mintegy nyolc éven át fogságban tartott. A csodával határos módon Natascha nemcsak, hogy túlélte, de meg is szökött rabságából. A kínkeserves évek után Kampusch 2006. augusztus 23‑án szabadult ki Wolfgang Přiklopil kegyetlen börtönéből, aki még aznap öngyilkos lett. A fiatal nő szabadulása után több interjút is adott, óriási médiaérdeklődés kísérte történetét. Két könyve is megjelent, és elkészült egy német gyártású film is ennek a 3096 napnak a történetéről.

A ma 31 éves nő egyáltalán nem titkolta egy percig sem, mit tett vele elrablója: a súlyos verbális és fizikai bántalmazás mindennapos volt, és sűrűn büntette őt éheztetéssel is. 18 éves volt, amikor végre sikerült túljárnia a fogvatartója eszén és kiszabadulhatott.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...