Sztárok

Alekosz szerint még nem győzött az RTL Klub? Megtörte a csendet

Nagy Alekosz az RTL Klub szerint elbukta a nyereménylakását. Ő azonban más véleményen van.

Alekosz bukta a nyereménylakását?

Az RTL Klub csütörtökön este arról számolt be a Fókuszban, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 14-én helyben hagyta az elsőfokú bíróság egy évvel ezelőtti ítéletét, vagyis a szerződésszegő Alekosz elvesztette a nyereménylakását. Nagy Alekosz még 2011. május 8-án nyerte meg a Való Világ negyedik szériáját. Nem sokkal ezután pedig elkezdődött a párkereső show, a Szerelem a legfölsőbb szintekig. Ezt Veronika nyerte meg, együtt utazhattak Kos szigetére. A VV győztese júliusban kapta meg a kulcsokat egy Budapest VIII. kerületében található, 51 négyzetméter alapterületű lakáshoz, amelyhez tartozik egy 65 négyzetméteres terasz is. Alekosz azonban néhány hónappal később, 2011 őszén szerződésszegést követett el, átigazolt a TV2-höz, ahol az Összeesküvőkben szerepelt. Az RTL Klub 2012 januárjában perelte be, ennek az ügynek lett most vége.

A döntés azért fontos, mert rámutat, senki nem szeghet szerződést következmények nélkül. Az alperesnek egyébként az 1,2 milliós perköltséget is ki kell fizetnie. Alekosz talán nem meglepő módon nem ért egyet a fent leírtakkal, Facebook-oldalán kezdett magyarázkodásba.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Lifestyle
A bolognai spagetti vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb fogás a világon, ám a legtöbben valójában helytelen módon készítik.
Fashion&Beauty
Anne Hathawayt kiváló divatérzékkel áldotta meg a sors, amiről ő maga egyik legutóbbi nyilvános szereplésén ismét tanúbizonyságot tett – méghozzá egy igencsak egyedi nadrágban.
Lifestyle
Sztárok
A hercegnének megvan a maga stílusa, és bizony ebbe nem fér bele sem anyósa, sem pedig a néhai királynő kedvenc divatszabálya.
Egészség
A magyarok főleg csak húsvétkor fogyasztják ezt a zöldséget, aztán háttérbe szorul, és elfelejtjük. Pedig a rák kialakulásának a kockázatát is jelentősen csökkenti.
Utazás
Sokan nem tudják, de a B kategória besorolásán belül van egy titokzatos kód. Akinél ez jelen van, azt csak ”fél” jogosítványnak szokták tartani.