Hihetetlen, hogy fest ma a világ egykori legszebb nője: így néz ki napjainkban a 90-es évek szexszimbóluma, Monica Bellucci

A színésznő nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen nem öregszik: éppoly gyönyörű, mint annak idején, amikor gyakorlatilag az egész világ a lábai előtt hevert. Egy biztos, minket megöl a kíváncsiság, hogy vajon hogy csinálja mindezt...

A kortalan szépség megtestesítője

Szinte nincs olyan ember, aki ne hallotta volna életében legalább egyszer Monica Bellucci nevét, hiszen az olasz színésznő és modell a 90-es évek egyik legnagyobb sztárjának és szexszimbólumának számított. A sikeres filmsztár kezdetben ügyvéd akart lenni, így jogi tanulmányokba kezdett: eleinte azért járt el modellkedni, hogy ki tudja fizetni a tandíját. A modellkedéssel járó jövedelem, utazások és kalandok azonban idővel megváltoztatták Bellucci elképzeléseit a jövőjét illetően, így abbahagyta a jogtudományi szakot a Perugiai Egyetemen, majd 1988-ban Milánóba költözött, ahol aláírt az Elite modellügynökséghez, ami egy csapásra népszerűvé tette őt a szakmában. Olyan márkákkal dolgozott együtt karrierje alatt, mint a Dolce & Gabbana, de szerepelt az ELLE címlapján is - a sikeres modellpályafutást aztán a színészkedés követte: a Drakula című filmben nyújtott alakítása miatt a filmiparban is sikerült befutnia. Tehetséges volt tehát és gyönyörű is, így nem csoda, hogy őt tartották annak idején a világ legszebb nőjének: nos, Monica idén szeptemberben már 59 éves lesz, galériánkban mutatjuk, hogy fest napjainkban!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem csupán Archie születésnapja az egyetlen oka, hogy Meghan nem repül az Egyesült Királyságba Károly koronázására - mint kiderült, sokkal komolyabb okok húzódnak a háttérben.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...