Akár te is találkozhatsz vele: a Balatonon kapták lencsevégre Mel Gibsont

"Ez egy teljesen privát látogatás volt"
Miként a Blikk imént említett cikke is kiemeli, valóban szokatlannak számít, ha egy nagynevű híresség bármiféle előzetes egyeztetés nélkül megjelenik egy olyasfajta nyilvános helyen, mint egy borászat, egy étterem vagy bármilyen üzlet. Ilyenkor ugyanis a híresség asszisztenciája általában előre tájékoztatja a helyet, hogy annak személyzete fel tudjon készülni a sztár fogadására. (Biztosítaniuk kell ugyanis, hogy az érkező személy látogatása zavartalan legyen, ne kavarjon nagy port a megjelenése.)
"Senki nem szólt ide, ez egy teljesen privát látogatás volt. A családjával és egy sofőrrel érkezett. Végigkóstolta a borokat, beszélgetett egy jóízűt, majd tekintélyes mennyiségben bevásárolt a felsőkategóriás csúcsborainkból" - mondta a Blikknek a borászat tulajdonosa.
Mel Gibson először tavaly novemberben érkezett Magyarországra, most pedig egy rövidebb szünet után tért vissza hazánkba. A 66 éves színész a The Continental című minisorozatban egy Cormac nevű karaktert alakít majd, ám úgy tűnik, hamarosan jön majd a nagysikerű akciófilm-széria, a Halálos fegyver ötödik felvonása, melyben Gibson ismét a szeretnivalóan szeleburdi zsaru, Martin Riggs bőrébe bújhat, de elválaszthatatlan partnere, Rogert Murtaugh is visszatér majd a felejthetetlen Danny Glover alakításában. Az ötödik epizód érdekessége az lesz, hogy azt már maga Gibson rendezi. Az előző négy rész direktora, Richard Donner (ő dirigálta a klasszikus Superman-filmeket és az Óment is) tavaly nyáron hunyt el.
A Pearl Harbor, a Van Helsing és az Underworld-mozik 48 esztendős sztárja egy réges-régi családi táviratot kaparintott meg, melyet elhunyt édesapja küldött be a szülőszobára, amikor ő a világra jött. Hihetetlen "titok" állt benne, melyet Beckinsale mindmáig nem osztott meg a rajongóival.























