Még mindig rejtély, hogy hogyan! - 15 éve halt meg Zámbó Jimmy

2001. január 2. a magyar könnyűzene egyik legszomorúbb dátuma. Ekkor halt meg Zámbó Imre, művésznevén Jimmy, a legendás csepeli négy és fél oktávos énekes. Az évforduló kapcsán testvérével beszélgettünk.

Jimmy halála még mindig beszédtéma

Zámbó Árpy azt mesélte, bár családja mindig is szeretett nagyokat mulatozni, ám az ünnepek Jimmy halála óta egészen mást jelentenek már a számukra.

"Mi nem a mindenki által ismert sztár veszítettük el, hanem a testvérünket, akivel korábban sülve-főve együtt voltunk. Ezért hát jóval visszafogottabban telnek nálunk az ünnepek, hiszen eggyel kevesebben ülünk az asztalnál és emiatt mindegyikünk szomorú. Korábban, amikor működött a Jimmy Klub, akkor tartottunk a rajongóknak szilbeszteri bulikat, de amióta bezárt azóta már mindenki inkább otthon köszönti az újévet. Január másodikán viszont mindannyian kimegyünk a csepeli temetőbe, a tesvérem sírjához" - mondta a Femcafének Árpy.

Azon a 15 évvel ezelőtti tragikus hajnalon Jimmy éppen utószilveszterezett felesége és a család jóbarátja, Hulé Éva társaságában. Az éjszaka folyamán persze mindannyian felhörpintettek néhány pohár italt, így Jimmy is iszogatott. Január második napjának hajnalán aztán megszólalt a szomszéd kakasa, ami miatt Jimmy elővette otthon tarott berettáját és kétszer kilőtt az ablakon. Majd kiürítette a tárat és viccelődve feleségére fogta a fegyvert. Az asszony ettől megijedt, ezért Jimmy azzal próbálta megnyugtatni, hogy saját halántékához tartotta a pisztolyt és meghúzta a ravaszt. Ez pedig végzetes hiba volt, mert a fegyver csövében maradt még egy golyó.

A 42 évesen elhunyt Jimmy tragikus halála azóta is foglalkoztatja a rajongókat. Sokáig repkedtek furábbnál furább pletykák, melyek szárnyalását az is segítette, hogy a sztár özvegye nem nyilatkozott évekig arról, hogy pontosan mi és hogyan is történt azon a bizonyos januári hajnalon.

A tragikus utószilveszteri bulin résztvevő Hulé Éva csak tovább erősítette a különféle összeesküvés-elméletek terjedését, hiszen sokszor utalt rá, sőt később egészen konkrétan kijelentette, hogy a fegyver nem pont úgy dördült el, ahogyan azt korábban tudni lehetett. Hulé Éva végül 2014 áprilisában elhunyt. Árpy szerint azonban nem érdemes a pletykákkal foglalkozni, tesvére halála ugyanis így is-úgy is az volt, aminek elsőre tűnik: egy fatális tévedés következménye.

"A testvéremet már semmi sem adhatja vissza. Hulé Éva korábbi nyilatkozatai, vallomásai azért engem is elgondolkodtattak, hiszen ő egészen közelről láthatta, hogy mi is történt abban a szobában. De Éva sajnos már nem él." - mondta a telefonban Árpy.

Fotó: Facebook

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.