Még mindig rejtély, hogy hogyan! - 15 éve halt meg Zámbó Jimmy

Jimmy volt a bulvársajtó nagy kedvence

Zámbó Jimmy állandó szereplője volt az akkori bulvárlapoknak, sőt nyugodtan nevezhetjük őt az egyik első nagy hazai bulvársztárnak is. Persze ő maga is gondoskodott arról, hogy ez így legyen! Marcona testőrökkel vette körbe magát, szép nőkkel mutatkozott és szívesen tartott nagy bulikat barátainak. Lemezeit vitték, mint a cukrot, koncertjei mindig teltházasak voltak, merészebb rajongói magukra tetováltatták arcképét, sőt egyszer még egy borsodi szállodát is elneveztek róla.

"A tesvérem nagyon ügyesen kezelte a körülötte lévő felhajtást. Nem szállt a fejébe a dicsőség, hiszen pontosan tudta, hogy honnan indult és mennyi munka volt a sikerében. De persze nagyon örült annak, hogy az emberek ilyen kiváncsiak rá" - mondta Árpy.

Jimmy halála után 15 évvel még mindig sok cikk születik róla és hozzátartozóiról, akik persze gondoskodnak is arról, hogy a Jimmy-legenda tovább éljen. Jimmy fia, Krisztián apja nyomdokaiba lépve énekelni kezdett, igaz jóval szerényebb sikerrel. A Zámbó testvérek pedig minden évben megszervezik a csepeli munkásotthonban megtartott Jimmy-gálát, sőt a Király tiszteletére még egy díjat is alapítottak. Jövő februárban pedig egy eddigieknél is nagyobb szabású, jubileumi koncertet tartanak majd.

Ha szerinted is órási tehetség volt Zámbó Jimmy, akkor nyomj egy lájkot és oszd meg a cikket!
Ezt is ajánljuk: Lagzi Lajcsi és a többiek - Az idei év legnagyobb botrányai

Fotó: Facebook; Leadkép: youtube

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...