Sztárok

Cirkuszban mutogatták a világ legcsúnyább nőjét, akinek egy betegség miatt torzult el az arca: ilyen gyönyörű lány volt fiatalon - Fotók

Mary Ann Bevant szörnyszülöttként tartották számon, és a világ legrondább nője címkét ragasztották rá, pedig borzalmas betegsége előtt csodaszép lány volt, állapotának romlása azonban egész életét tönkretette.

Cirkuszi mutatvány lett belőle, az emberek szörnyű betegségén nevettek

Mary Ann Bevan nevéről sokan nem is hallottak még, pedig a Londonban született nő egészen érdekes, ugyanakkor fájdalmas életutat járt be: 1874 decemberében látta meg a napvilágot, egy munkásosztálybeli családba született, és pont olyan átlagos lány volt, épp úgy nézett ki, mint bármelyikünk. Sokan vonzónak is tartották őt, ám mindez megváltozott, amikor felnőttként egy ritka betegséget diagnosztizáltak nála, amely elcsúfította a szép nő egész arcát. Néhány év elteltével már nem csupán arca, de kezei és lábai is a felismerhetetlenségig eltorzultak, Mary Ann pedig időközben anyagi gondokkal is küzdött, így más lehetőség híján sokak számára megbotránkoztató külsejét használta arra, hogy gyermekei és saját számára megélhetést biztosítson. Galériánkban mutatjuk, hogyan nézett ki betegsége előtt a világ legcsúnyább nőjeként emlegetett Mary Ann Bevan!

Mary-nél 32 évesen jelentkeztek először a betegség tünetei: arcvonásai kezdtek eltorzulni, elviselhetetlen fejfájás kínozta, látása pedig meggyengült.
Kattints a további képekért!

Jonathan Brandis mindössze 27 éves volt, amikor úgy döntött, itt hagyja a földi világot és saját kezével vet véget az életének – döntését főleg karrierjének hanyatlása befolyásolta.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...