Sztárok

Friss: újabb közleményt adott ki a Vígszínház Marton László ügyében

A Vígszínház közleménye

"A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk.

A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről.

A Vígszínház társulata ebben a különösen fesztült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén" - írják a színház weboldalán.

Fotó: Facebook/Vígszínház

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nébih riasztása szerint a közvetlen határ mentén is felbukkant a kőrisrontó karcsúdíszbogár, Borsodban már vészhelyzet van.
Lifestyle
A csillagok állása szerint a július 20-i hét rendkívüli fordulatokat tartogat. Három csillagjegy szülöttei elképesztő, váratlan szerencsére számíthatnak.
Lifestyle
Hatalmas tömegbaleset történt hétfő reggel az M0-s autóúton, a forgalom teljesen megbénult, a dugó pedig már most több kilométeres. És országszerte is akadnak "gondok".
Lifestyle
Két fiatal nyaraló sorsa vett katasztrofális fordulatot Horvátországban, miután egy elhagyott dizájner táska miatt bilincs csattant a csuklójukon.
Lifestyle
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Lifestyle
Nem minden lehetőség kopogtat kétszer. Három csillagjegy előtt most olyan időszak nyílhat meg, amely komoly pozitív változásokat és váratlan sikereket tartogathat.