Mark Wahlberg legsötétebb titkai és legszexibb fényképei

Boldog szülinapot kívánunk Mark Wahlberg-nek, ugyanis ma ünnepli 41. születésnapját. Ebből az alkalomból úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne bemutatni a színészről készült legszexibb fényképeket.

A sikeres színész 1991-es albuma révén, akkoriban még Marky Mark néven vált ismertté. Mark-nak elég zűrös fiatalkora volt: körülbelül 20-25 alkalommal került összetűzésbe a bostoni rendőrséggel, majd tizenhárom évesen már kokainfüggő volt. Bűnözőként azonban még csak ekkor jött a java. Tizenhat évesen, drogok hatása alatt kirabolt egy gyógyszertárat, leütött egy idős vietnámi férfit, egy másikat pedig az egyik szemére megvakított, majd egy biztonsági őrre is rátámadt. Mark Wahlberg-et gyilkossági kísérlettel vádolták, azonban csupán bántalmazásért találták bűnösnek, s két év börtönbüntetésre ítélték, amiből 45 napot ült le.

Mark végül a modellkedésnek és a zenének köszönheti, hogy jobbra fordult az élete, ugyanis amikor 1990-ben megjelent a Good Vibrations című száma, akkor nem csak a dal ért el sikereket, hanem a rapper teste is. Az emberek el voltak ájulva Mark szexi megjelenésétől, így a divatszakma nagyjai is hamar meg akarták kaparintani. Ez a Calvin Klein-nak sikerült is, és a márka talán Marky Mark-nak köszönheti a legjobb kampányát.

Színészi karrierje a Reneszánsz ember című filmmel vette kezdetét, és a mai napig sikert sikerre halmoz. Legújabb filmjében, a Ted-ben, ismét a teste került a középpontba, ezért úgy döntöttünk, hogy pár szexi képpel ünnepeljük meg a világsztár születésnapját!

Következzenek a szexi képek és a Godd Vibrations című száma:

              

           

           

             

           

Következzen a Good Vibrations:

Oldalak

Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?