Sztárok

Mindenki megkönnyezte a rákkal küzdő világsztár váratlan bejelentését

Szívszorító üzenetet küldött rajongóinak Mark Hoppus, a Blink-182 rockegyüttes basszusgitáros-énekese.

Mindenkit megrázott a hír: rákkal küzd Mark Hoppus

Mark Hoppus, a Blink-182 nevű rockegyüttes frontembere még idén júniusban közölte a nyilvánossággal, hogy daganatos betegség támadta meg a szervezetét. Az énekesként, dalszövegíróként, producerként és televíziós személyiségként is ismert világsztár a Twitteren jelentette be a megrázó hírt. A 49 esztendős előadóművész a közösségi médiában arról is beszámolt, hogy már védekezik a betegség ellen: szót ejtett arról, hogy kemoterápiás kezelésben részesül, azzal kapcsolatban azonban nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, hogy milyen típusú daganatot diagnosztizáltak nála az orvosok.

Hoppusról egy szívszorító fotó is terjengeni kezdett a közösségi médiában. A felvételen a legendás zenész épp egy kórházi folyosón volt látható, miközben orvosi vizsgálatra várt. Hoppusról később derült ki, hogy egy, a válla és a nyaka között kialakult tumorral kezelik. A világszerte ismert előadóművész a Twitter felületén részletesen beszámolt aktuális állapotáról, illetve arról is, hogy épp milyen jellegű kezeléseket kap, milyen újabb és újabb kihívásokat, akadályokat gördít elé szörnyű betegsége. Kollégái és rajongói hónapok óta szorítanak a kiváló énekes-basszusgitárosért, aki most váratlan, szívmelengető bejelentést tett.

Lapozz, tudd meg, mit közölt Mark Hoppus!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.