Marics Peti először látható a mozivásznon: "Ebben a filmben vannak olyan szálak, amiket jó megélni és meg is tudják lepni az embert"

December 12-én debütál a mozikban az év legjobban várt magyar zenés, romantikus vígjátéka, a Hogyan tudnék élni nélküled?. A film díszbemutatóján a szereplőkkel is volt lehetőségünk beszélgetni, többek között Marics Petivel, aki a forgatásról, vadonatúj klipjéről és a Megasztár győzteséről is mesélt.

Új szerepben bizonyított

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A javarészt idén tavasszal és nyáron forgatott, Orosz Dénes rendezésében megszületett film olyan sztárok, fiatal tehetségek közreműködésével készült, mint Marics Peti, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca, Kirády Marcell, Kovács Harmat. Ráadásul többségük úgy látható benne, ahogy vásznon még soha korábban. Köszönhetően annak, hogy a Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetben ezek az örök hazai kedvencek közé sorolt dalok a szereplők saját előadásában hallhatóak az általuk bemutatott látványos, dinamikus, lehengerlő tánckoreográfiák kíséretében. Marics Peti elárulta, hogy nagyon élvezte a forgatást, és különösen közel áll a szívéhez az "El kell, hogy engedj!" című Demjén sláger, amire nemcsak a filmben, de a szombati Dancing with the Stars döntőjében is táncolni fog Stana Alexandrával. A hétvégén ért véget a TV2 népszerű tehetségkutatója is, a Megasztár, ahol Peti zsűritag volt és elmondta, hogy mit gondol az idei győztesről, Gudics Mátéról: "Elég sok forgatókönyv átment a fejemen, és elég sok ember nevéhez tudtam volna kötni a Megasztárságot, én a Gudics Máténak is teljesen értem a miértjét, és egyébként nagyon örülök annak, hogy azt a hagyományt mindenféleképpen megtartja a műsor, hogy, ha valahova elhívják a Mátét fellépni, akkor valószínűleg ott nagyon nagyot fog énekelni, és ez mindegyik Megasztárról elmondható szerintem." - mondta Peti.

A Marics Petivel készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan jelentek meg a sztárok a Hogyan tudnék élni nélküled? című film díszbemutatóján, akkor kattints a galériára:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
Ha te is azok közé tartozol, akik néha inkább „holnapra hagyják” a mosogatást, lehet, hogy érdemes újragondolnod ezt a szokást. A mosogatóban ázó edények ugyanis nemcsak kellemetlen látványt...
Lifestyle
Karrier terén kedvező lehetőségek adódhatnak a Skorpió számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
20 éve mutatták be a trilógia első részét, amiben a színésznő épp csak betöltötte a 10-et.
Sztárok
Semmit nem vesztett szépségéből Jennifer Connelly, aki karrierje során nemcsak a vásznon aratott sikereket, hanem a magánéletében is tudatosan alakította a saját útját.
Home&Design
Nemcsak az ágynemű, a fények vagy a lefekvés előtti rutin számít. A szakértők szerint a plafon színe az egyik legmeghatározóbb tényező abban, mennyire tudsz este kikapcsolni – és egy rosszul...
Sztárok
Katalin hercegné a Remembrance Day alkalmából nemcsak a brit háborús hősök előtt tisztelgett, hanem egy ritka, megható pillanatot is megosztott a nyilvánossággal: 12 éves fia, György herceg...