13 éve hunyt el Marian Cozma: Vujity Tvrtko szívszorító sorokkal emlékezett meg a válogatott kézilabdázóról

Érthetetlen gyilkosság

Az utcán odáig fajult a veszekedés, hogy végül a társaság egyik tagja előbb vesén, majd szíven szúrta Marian Cozmát, akinek gyakorlatilag esélye sem volt a túlélésre, olyan súlyos sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére két barátja, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zarko Sesum is a segítségére sietett: előbbit szintén vesén szúrták, az ő életét az mentette meg, hogy csapattársa, Uros Vilovski a hátán becipelte a kórházba. A két feltételezett gyilkos közvetlenül a támadás után kocsiba ült, majd elindultak Svájc felé, azonban az osztrák autópályán elfogták őket menekülés közben. Egyikük Raffael Sándor azt mondta vallomásában, nem érezte, hogy akkora baj történt volna, ezért döntött úgy, hogy elhagyja a helyszínt. 2011-ben végül ítélet született Marian Cozma meggyilkolásának ügyében. Raffael Sándort és Németh Győzőt a bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte, a harmadrendű vádlott, Sztojka István pedig 20 év börtönbüntetést kapott. Marian édesapja elégedett volt az ítélettel: „Kezdettől fogva mondtam, hogy bízom a magyar igazságszolgáltatásban, és örülök annak, hogy nem kellett csalódnom. A bűnösök számára ez korrekt ítélet, számomra viszont nem” – fogalmazott akkor a sportoló apja, aki máig nem tudta kiheverni fia tragikus, hirtelen és értelmetlen halálát, amiről Vujity Tvrtko is megemlékezett.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Christmas
Ahogy a decemberi fények lassan felgyúlnak a városokban, és a karácsonyi illatok átjárják az utcákat, az utazók szívét egyre inkább a világ legvarázslatosabb ünnepi úti céljai vonzzák. A Travel and...
Lifestyle
Újítást kapnak a Meta platformjai, mivel a cég végre rájött, hogy rengetegen ütköznek problémákba a használat közben.
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...