Sztárok

Elhunyt Horváth Zoltán

A neves olimpiai és világbajnok kardvívó 88 éves volt. Horváth Zoltán az utolsó éveit a nyilvánosságtól távol, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte.

A magyar kardvívás óriása távozott

Nyolcvannyolc esztendős korában meghalt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardívó - adta hírül az MTI. Horváth Zoltánnak egész életében azzal a "bélyeggel" kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban talán a legnagyobb egyénisége. A legendás sportoló már hosszú ideje betegeskedett. Utolsó éveit a nyilvánosságtól távol, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte.

Horváth Zoltán már egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban, és az 1960-as római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, míg az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A csodálatos trió visszavonulása után egyértelműen őt kiáltották ki a magyar kardhagyományok méltó folytatójának, és ezt igazolva meg is nyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Csapatban 1957-ben Párizsban, 1958-ban Philadelphiában és 1966-ban Moszkvában nyert még aranyérmet. Felfelé ívelő karrierjét egy rendkívül súlyos autóbaleset törte ketté 1964-ben. Horváth Zoltán ezt követően még visszatért a pástra, korántsem eredménytelenül, de újabb kiugró sikert már nem ért el, és viszonylag fiatalon, alig több mint harmincévesen visszavonult - olvasható a hunfencing.hu oldalán.

Visszavonulása után bélyeg-magánkereskedést nyitott, illetve 1973-ban Chilében, 1978-tól Görögországban, majd a nyolcvanas évek elején Olaszországban volt edző.

"Zoli az egyetlen kiemelkedő tehetség, aki messze elérhette volna azokat az eredményeket, mint mi. Ragyogó dolgokat láttam tőle. Láttam egy olasz-magyar Santelli-kupán vívni, ahol olyan briliáns akciókat csinált, hogy azt tényleg öröm volt nézni. Azóta sem láttam olyan akciókat... ragyogó technika, jól védett, támadásai is nagyon jók voltak, minden adottsága megvolt. Taktika is volt, de inkább tempó, mint taktikus vívó. Kitűnően csinálta a kizáró vágásokat, ezek voltak egyik legfőbb erősségei. Másoktól ilyet nem láttam" - mondta róla Kovács Pál hatszoros olimpiai bajnok vívó.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.