Megcsalta férjét a brit hercegnő: titkos viszonyt folytatott egy íróval, aki szakításuk után öngyilkos lett

Margit hercegnővel való románca miatt ölhette meg magát a híres dzsesszzongorista és író, Robin Douglas-Home, miután Erzsébet királynő húga egy szívszorító búcsúlevélben vetett véget viszonyuknak.

Több szeretője is volt

A néhai II. Erzsébet királynő húga, Margit mindig is kilógott a brit királyi családból vadócsága, nemtörődömsége, túlzott szabadságvágya és magánéleti botrányai miatt. A 2002-ben elhunyt hercegnő kicsit olyan volt, mint Harry herceg: pontosan tudta, hogy soha nem lesz belőle uralkodó, így szerette volna úgy kiélvezni az életet, ahogyan csak lehet. Éppen ezért nem fogta vissza magát semmilyen téren: amikor csak tudott, partit adott, alkoholt fogyasztott és sokat dohányzott, a férfiakat falta, ezekkel pedig megannyi fejfájást okozott nővérének és az egész palotának. A szerelemben azonban nem volt szerencséje: bár az erősebbik nem képviselőiből jó párat elfogyasztott, a fekete báránynak számító Margit végül sosem mehetett férjhez ahhoz a férfihoz, akit igazán szeretett. Ő nem volt más, mint a brit Királyi Légierő tisztje, Peter Townsend, aki 16 évvel volt idősebb a hercegnőnél, megismerkedésük idején pedig házas férfi volt, ám időközben elvált, és házassági ajánlatot tett Margitnak. A hercegnő természetesen igent mondott, de az anglikán egyház elutasította a frigyet, ezáltal pedig Erzsébet sem támogatta az esküvőt, mondván a házasság minden királyi és keresztény hagyománnyal szembemenne. Margit nagy nehezen belenyugodott a sorsába, öt évvel később, 1960-ban pedig végül feleségül ment Antony Armstrong-Jones fényképészhez, akivel akkor egy ideje már viszonyt folytatott, de sosem volt olyan szerelmes a férfiba, mint annak idején Townsendbe. Éppen ezért talán nem is olyan meglepő, hogy hűséges sem sokáig volt férjéhez: több férfival is megcsalta őt, többek között Robin Douglas-Home-mal, egy brit politikus unokaöccsével, aki nemsokkal azután, hogy Margit szakított vele, öngyilkos lett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A fotót a hercegnő férje készítette a brit királyi család tagjáról, aki óriási port kavart a felvétellel.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.