Sztárok

Märcz Tamás: "Rengeteg tehetséget láttunk elhullani mellettünk"

Märcz Tamás az életét szentelte a vízilabdának

"10 hét a nyár, ebből 6 hét kötelező edzőtábor és ki lehetett választani a 10-ből, hogy melyik az a 6. Én mind a 10-et jártam, tehát nem akartam menni nyaralni se, én ott akartam lenni mindig"- mesélte gyermekkoráról a vízilabdázó. Lovász László kérdésére, hogy mikor érezte a különbséget saját maga és a többiek között, így reagált a 43 éves edző: "Persze észrevettem magamról, hogy az ügyesebbek közé tartozok, de ez azért nem egyenes út innentől, hiszen rengeteg tehetséget láttunk elhullani mellettünk. Nekem az a különlegességem, hogy ügyes voltam. Nem voltam óriási, inkább a labdával bántam nagyon jól. Meg persze nagyon kitartó voltam és nagyon szerettem. Szerintem az a trükk egyébként, hogy nagyon szerettem az egészet. Nem tudom lemérni, hogy a többiek mennyire voltak odaadóak, de én a szívemet beleadtam ebbe az egészbe. A képzést azt mindenki megkapja, a kérdés, hogy hogyan él azzal a képzéssel, hogyan teszi azt magáévá és mi az az extra, amit hozzátesz. A gyerekeknek nagyon szükségük van arra, hogy közvetlen példákat kapjanak, és megkapják a lépést feléjük, a közvetlenséget."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó:Viasat3/Lakástalkshow

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.