Márai Sándor felesége naplójából tudta meg a nagy titkot: Lola 30 éven át vetette papírra életének minden egyes napját

Minden napra egy levél

A 296 füzetnyi feljegyzést Márai saját kezűleg csomagolta az irodalmi hagyatékát őrző hajóládákba. Márai Sándor 1986 márciusában jegyzi le naplójába, hogy elhunyt feleségétől, Lolától álmában – vagy ahogy ő írja, „hot line”-on keresztül – kapott egy üzenetet: „Te másoknak írtad a naplót, én neked.” Ekkor keresi meg a hajóládában az asszony 1948-tól írott naplóit, füzeteit, és elkezdi olvasni ezeket: olyan érzés ez neki, mintha mindennap kapna Lolától egy levelet. Márai újra átéli az együtt töltött napokat, heteket, hónapokat, éveket. Márai Sándorné Matzner Ilona huszonéves korától írt naplót. Három évtizednyi szorgalmasan írt bejegyzés maradt fenn férje hagyatékában. Éppen azok a füzetek, amelyek az önként vállalt emigrációjuk alatt teltek be nehezen olvasható, szálkás betűivel. A Helikon Kiadó gondozásában az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Betűbe zárva címmel Márai Ilona naplója két kötetben (1948–1964 és 1965–1979). A kötet mellé, a naplók egyik szerkesztője, Ötvös Anna ad hátteret a Nyugati tér cikkében, ahol további naplóbejegyzések is elolvashatók.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

márai ilona napló

Többszáz amerikainak tiltották meg, hogy belépjen Oroszország területére, köztük Morgan Freemannek. A színész évekkel ezelőtt szerepelt egy videóban, amiben ellenségnek nevezte Vlagyimir Putyint.

Leadfotó: Wikipedia, Fotó: Helikon Kiadó

Oldalak

Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.