Sztárok

Morgan Freemant kitiltották Oroszországból – Ez az oka

Többszáz amerikainak tiltották meg, hogy belépjen Oroszország területére, köztük Morgan Freemannek. A színész évekkel ezelőtt szerepelt egy videóban, amiben ellenségnek nevezte Vlagyimir Putyint.

„Putyin egy kém”

Oroszország 963 amerikainak tiltotta meg, hogy belépjen Oroszországba – köztük Joe Bidennek – miután az amerikai elnök szombaton aláírt egy 40 milliárd dolláros segélycsomagot, amellyel Ukrajnának nyújt segítséget a háborúban. Az elnök mellett a kitiltott amerikaiak között szerepel Antony Blinken külügyminiszter és William Burns CIA-főnök, valamint több kormányzati ember, de nem csak politikusok szerepelnek a listán, azon rajta van például Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója, de Morgan Freeman Oscar- és Golden Globe-díjas színész is – írta meg a Telex. Az orosz indoklás szerint a sztár „2017 szeptemberében videóüzenetet vett fel, amelyben Oroszországot az USA elleni összeesküvéssel vádolta, és hazánk elleni harcra szólított fel”.

A portál felidézi, hogy az említett időszakban, szűk egy évvel a Donald Trump győzelmét hozó amerikai elnökválasztás után Rob Reiner színész-rendező összefogott Morgan Freemannel, hogy segítsenek felállítani egy olyan bizottságot, ami az orosz kiberhadviselést hivatott kivizsgálni. A nonprofit szervezet az tűzte ki céljául, hogy „segítsen az amerikaiaknak felismerni és megérteni az állandósuló orosz támadások súlyosságát a demokrácia ellen”. A kampányban készült az a két perces film, ami miatt az oroszok most, öt évvel később kitiltották Freemant és Reinert is Oroszországból.

A videóban Morgan Freeman azt mondja: „Megtámadtak minket. Háborúban állunk. Képzeljük csak el ezt a filmforgatókönyvet. Egy volt KGB-kém, aki dühös a szülőföldje összeomlása miatt, bosszúhadjáratot tervez. Kihasználva a káoszt, felküzdi magát a posztszovjet Oroszországban a ranglétrán, és elnök lesz. Önkényuralmi rendszert hoz létre, és esküdt ellenségét, az Egyesült Államokat veszi célba. És mint egy igazi KGB-kém, titokban kiberhadviseléssel támadja a demokráciákat szerte a világon. A közösségi médiát használja a propaganda és a hamis információk terjesztésére. Ráveszi a demokratikus társadalmakban élő embereket, hogy ne bízzanak a médiában, a politikai folyamatokban, sőt még a szomszédaikban sem. És győz. Vlagyimir Putyin ez a kém. És ez nem egy filmforgatókönyv.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Freeman ellen már a videó után kampány indult Oroszországban, a külügyminisztérium és a Kreml szóvívője is megszólalt a témában, a tévében oroszfóbiásként beszéltek róla, és hisztérikusnak nevezték, a Twitteren pedig bevetették a #StopMorganLie hashtaget.

Leadfotó: Kevin Winter/Getty Images for WarnerMedia

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle