„Magamat kellett legyőznöm” – Szabó Anikó megszólalt az első Exatlon-medálja után

Egy medál, ami sokkal többet jelent egyszerű győzelemnél. Szabó Anikó számára a pénteki Exatlon nemcsak egy újabb versenynap volt, hanem egy belső áttörés pillanata. De mi kellett ahhoz, hogy eljusson idáig? És mi változott meg benne valójában? A vele készült exkluzív interjúból kiderül.

Megvan az első medál

Négy év kihagyás után új lendülettel tért vissza az Exatlon Hungary, és már az első hetekben egyértelművé vált: minden eddiginél nagyobb a tét, és keményebb a küzdelem. A Dominikán zajló verseny nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is komoly próbatétel elé állítja a versenyzőket – ezt saját bőrén tapasztalta meg Szabó Anikó is. Számára a pénteki adás igazi fordulópontot jelentett: megszerezte első medálját, amivel nemcsak az eredményeiben, hanem fejben is új szintre lépett. Az interjúban őszintén beszél arról a belső áttörésről, amely mindent megváltoztatott, a csapat erejéről, a hit fontosságáról, és arról, hogyan tanulta meg legyőzni saját határait – a pályán és azon kívül is.

A teljes interjúért kattints a videóra:

Milyen érzés, hogy megszerezted az első medálodat az Exatlonban?

Szabó Anikó: Fantasztikus érzés, és igazából szavakkal leírhatatlan. Valami történt bennem pár nappal ezelőtt, és átkattintottam az agyam. Ehhez nagyon kellett a csapatom, akik hatalmas szeretettel és támogatással állnak mögöttem, és a hitem is. Az is, hogy otthonról érzem az erőt és a szeretetet a barátaimtól, a családomtól. Úgy érzem, nekem ide kellett jönnöm, mert le kellett győznöm saját magamat. Az elmúlt héten nem teljesítettem jól, de pár napja tényleg megráztam magam. Voltak álmatlan éjszakáim, amikor azon gondolkodtam, mi lehet az oka annak, hogy tudom: bennem van valami, képes vagyok rá – mégis saját magamat kell legyőznöm ahhoz, hogy ezt el is higgyem.

Szerinted fizikailag vagy mentálisan nehezebb az Exatlon?

Szabó Anikó: Teljesen mindegy, ki fut mellettem, vagy ki az ellenfelem. Akár veretlen, akár úgy megy, mint egy csataló a harctéren – akkor sem szabad, hogy ez bekússzon a gondolataim közé. Csak magamra kell fókuszálnom. Hinnem kell magamban. Nem csak elképzelni, hanem szívből hinni, hogy képes vagyok rá. Most valami ilyesmit érzek magamban. Nem mondom, hogy ez még százszázalékos. A sport ilyen: egyszer fent, egyszer lent. Nem minden fekszik nekem sem. De az utóbbi három napban a szerencse is mellém állt, és sikerült ráéreznem az ügyességi játékokra. Az Exatlonban szerintem ez a legfontosabb: a végén fókuszálni, kizárni minden külső tényezőt – akár egy ellenfél szurkolását, akár bármi mást. És szeretném, ha ez így menne végig, hogy így tudnék pontokat hozni a csapatnak. Abban is biztos vagyok, hogy a hitem – nevezzük Istennek, univerzumnak, bárminek – végig támogat. Egész életemben éreztem ezt, és itt is nagyon érzem.

Szeretnétek átkerülni a luxus bázisra?

Szabó Anikó: Nagyon szeretnénk átkerülni. Azt beszéltük a csapattal, hogy igazából mindegy, milyen körülmények között vagyunk. Nem megyünk el élményekre addig, amíg a csapat egyben marad, és a fontos végjátékokban hozzuk a pontokat. Én jól alkalmazkodom a helyzetekhez. Itt az ember egy küldetésen van. Olyan ez, mint egy hadsereg: együtt alszunk, együtt eszünk, egy légtérben élünk. Ez még jobban összekovácsolja a csapatot, jobban megismerjük egymást, és egy erős, egységes energiát alkotunk. Ennek látszanak is az eredményei. Persze jó lenne átmenni. Két hét után szerintem megérdemelnénk egy kis kényelmet: edzeni rendes körülmények között, füvön sétálni, napágyon feküdni, kényelmes széken ülni. Ez biztosan még nagyobbat lendítene a teljesítményünkön. És ezen dolgozunk: hogy hétfőn megnyerjük a villajátékot. Nincs más verzió a fejünkben – csak az, hogy ott győzelmi táncot járunk.

Ki áll hozzád a legközelebb a Kihívók közül?

Szabó Anikó: A Niki. Ő utánam a legidősebb lány, és nagyon hasonlóan gondolkodunk. Gyorsan közel kerültünk egymáshoz, és barátság alakult ki köztünk. Nagy támaszom. Nagyon adok a véleményére, és felnézek rá. Vezetőedző több kézilabdacsapatnál, és egyszerűen „iszom a szavait”. Látom rajta, hogy tiszta szívből támogat, és örül a sikereimnek – ezért nagyon hálás vagyok, hogy itt van.

Kit tartasz a legerősebb ellenfélnek a Bajnokok közül?

Szabó Anikó: A Lucát is továbbra is nagyon nagyra tartom. Felnézek rá, tisztelem, és egyszerűen fantasztikus. Inspiráló az, ahogy küzd, ahogy gondolkodik, ahogy beszél. Mondtam is neki, hogy megtisztelő mellette futni, és nagyon szeretek vele versenyezni. Bár nehéz, de még jobban motivál, hogy fejlődjek. A vele való versengés teljesen sportszerű és baráti, és ezt érzem az ő részéről is. Az összes bajnokot nagyon kedvelem. Iszonyatosan jó fejek, viccesek, és élmény velük versenyezni. Élmény ebben az Exatlonban szerepelni.

Lead kép: Femcafe