Sztárok

Lesújtó kritika! Nicole Kidman teljesen összeomlott

Az utóbbi napokban sok negatív cikk látott napvilágot Nicole Kidmanről, leginkább kinézetével kapcsolatban. Míg ezek a megjelenések valószínűleg nem igazán érdeklik a világsztárt, addig a színészi játékát ért kritika igencsak szíven ütötte.

Nicole Kidman jelenleg a „Grace of Monaco” című filmjét promózza a Cannes-i Filmfesztiválon, több-kevesebb sikerrel. Míg a francia újságírók elnézők a filmmel kapcsolatban, addig a többi ország szerint ebben a filmben nincs semmi, ami ne lenne elrontva, beleértve Nicole Kidman színészi játékát is.

A brit „Telegraph” például azt írta, hogy a „Grace of Monaco” egy „hihetetlenül idióta melodráma”. A „Variety” nevű lap már inkább a színésznőt vette célba: „Kidman egyáltalán nem érzi át a szerepet”. A Monacói hercegség teljesen elhatárolódik a filmtől, szerintük ugyanis a film jobb eladhatósága érdekében a készítők sokat ferdítettek a történteken.

A kritika természetesen nem hagyja hidegen Tom Cruise ex-feleségét, aki „szomorú”, hiszen nagy csodálója Grace Kelly-nek, és szívét-lelkét beletette ebbe a munkába.

Ezt is ajánljuk: Grace Kelly álomszerű esküvője fotókon - Egy legendára emlékezünk - Katt ide!

Fotó: indianexpress.com; Leadkép: loadpaper.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Utazás
Az utazók egyre inkább a kitaposott ösvényeken túli, autentikus és egzotikus helyeket keresik. Közép-Ázsia szívében pedig ott rejtőzik egy igazi kontrasztokkal teli birodalom, amely lassan felkerül a...
Sztárok
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a...
Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...