Sztárok

Lengyel Tamás eddig titkolta, hogy apa lett – Most végre megmutatta 11 hónapos kisfiát

Az élet Vincével

Lengyel Tamással egy új színházi előadás apropóján beszélgetett a Fókusz stábja, az interjúban pedig a kisfiával – akit egyébként Vinyónak becéznek – töltött első évről is mesélt. „Most már közel 11 hónapos, már van egy viszonyunk. Már észrevesz, már reagál rám. Már tudunk együtt csinálni dolgokat. Nem éreztem még ilyen méretű kötődést senkihez és ilyen méretű szeretetet, szerelmet, feltétel nélküli kapcsolatot. Ez, ami egy elképesztő tapasztalás ebben, hogy van valaki, aki 10 hónap után ennyire szorosan kapcsolódik hozzám, tehát ez a fajta érzés, ami összehasonlíthatatlan bármi mással” – vallotta be a 44 éves színész.

A színésznek fontos volt, hogy már az első napokban otthon legyen Vincével és feleségével, és együtt éljenek át mindent, ezért a szülés után két hónapig nem is vállalt semmilyen munkát. „Amikor megérkezett, leginkább a rémület volt: »te ki vagy, honnan jöttél, most mi lesz, innentől kezdve már mindig velük leszel?« Nyilván ez az első sokk, eközben az is van, hogy »Úristen, az én gyerekem! De gyönyörű«. Főleg úgy, hogy nagyon hamar az én mellkasomra került. A születést követő kábé 15. percben már itt feküdt rajtam. Elképesztő élmény volt” – mesélte az apuka.

A teljes riportot itt tudod megnézni:

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Andi bevallása szerint eddigi kapcsolatai igencsak viharosak és drámaiak voltak, most már azonban egészen másmilyen férfit képzel el maga mellé.

Leadfotó: RTL Klub

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.