Sztárok

Lauren Graham felhagy a színészkedéssel

Lauren Graham már tizenegy éves kora óta odafigyel arra, hogy mit eszik. A színésznő kerek-perec kijelentette, hogy már 35 éve diétázik, de ennek mostantól vége, sőt mi több, színészi karrierét is jegeli egy időre.

Ahogy telnek az évek, Lauren megtanulta, hogyan is szeresse meg külső adottságait. Rengeteg időt töltött el azzal, hogy saját magával foglalkozott, így már kezdi megunni ezt a fajta életvitelt. Így most már igyekszik minél kevesebbet törődni azzal, hogy mi is kerül a gyomrába.

A Gilmore Girls főszereplője már rengeteg egyéb filmben is feltűnt. Ilyen volt például az "Evan Almighty" és az "It's Kind of a Funny Story". A színésznő úgy döntött, hogy karriere terén most lassít egy kicsit.

„A színészkedés a legbizarrabb foglalkozás.” – nyilatkozta Lauren. „Pár évig tudod csinálni, aztán kiesel belőle, és közben folyamatosan várod a nagy, áttörő esélyedet.” Lauren továbbá hozzátette: „Ez olyan, mint amikor nézem az American Idol-t, és látom benne a sok embert, akik azt ecsetelik, hogy hisznek magukban és értékeikben: ez nem mindig jó ötlet.”

Graham úgy határozott, hogy másik szakmát választ, az írást. Éppen az első novelláját írja, ami a Someday, Someday, Maybe címet fogja viselni. A színésznő Diane Keatonből meríti ihletét, aki édesanyát játszott a 2007-es Because I Said So című filmben. A sztár apránként halad új novellájával, még nem tudja mikor lesz kész.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...
Lifestyle
A spirituális tanítások szerint születésünk pillanata nem csupán egy dátum a naptárban, hanem olyan jelképes üzenetet is hordozhat, amely egész életünkön át elkísér. Sokan úgy vélik, hogy születési...
Lifestyle
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló...