Változás Kulka János állapotában - így kommunikál a színész

Így kommunikál
Kulka különleges módon, festményekkel kommunikál. Így próbálja kifejezni azt, amit szavakkal még nehezen, írásban pedig egyáltalán nem tud. A vöröset és sárgát, csak bal kézzel képes a vászonra vinni, a jobb karját ugyanis még mindig nem tudja használni. A szavak megformálásával is akadnak gondok.
"A gondolatok megvannak itt, de megállnak itt" – magyarázta először a fejére, majd a szájára mutatva. A színészt kezelő klinikai logopédus, dr. Varga Sarolta hozzátette: "Az ilyen betegek mindennel kapcsolatban képben vannak, csak kifejezni nem tudják mindazt, amit átadnának a világnak."
"Elfelejtettem főzni is, de egyszerű ételeket tudok. Erőszakolom magam, vásárolok, zöldség, gyümölcs" – árulta el Kulka a maga saját nyelvén, néha ragok és összefüggő mondatok nélkül. De a nehézségek ellenére próbál a helyzethez mérten a lehető legnormálisabban élni. Éppen ezért vállalta el Ujj-Mészáros Károly filmjének egyik szerepét is.
"Néma szerep, haldoklom, csodálatos!" - viccelődött a stúdióban a színész, mert úgy tűnik, a sok szörnyűség ellenére a humorát nem vesztette el - írja a Blikk.
A teljes beszélgetést a képre kattintva lehet megnézni:

























