Nem is gondolnád: ezeket a sztárokat tizenéves anya nevelte fel

Bár fiatalok voltak, példát mutattak későbbi sztárcsemetéiknek.

Áldozatvállalás és felelősség

Szülővé válni nem egyszerű feladat, főleg nem akkor, amikor még csak tizenéves az ember – a nyomás, ami ilyenkor gyakorlatilag még egy tinédzserre nehezedik, hihetetlenül nagy. Az emberek összesúgnak a terhes tizenéves nők mögött, mondván súlyos hibát követnek el, és tönkreteszik az egész életüket egy túl korán érkezett gyerekkel. Emellett ott van az állandó küzdelem, hogy gondoskodni kell a babáról, miközben az anyának magának is fel kell nőnie – az áldozatvállalás és a felelősség tehát óriási. A kutatások azonban kimutatták, hogy nem minden hiedelem igaz, amit a tinédzserkori terhességről és gyereknevelésről állítanak: a köztudatban lévő kijelentésekkel ellentétben ugyanis megállapították, hogy nem biztos, hogy a terhesség után a fiatal párok további nehézségekbe fognak ütközni, legyen szó akár anyagi, akár magánjellegű problémáról.

Hihetetlen anyukák

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Jó néhány hírességet is fiatal szülők neveltek fel, és az ő példájuk mutatja, hogy igenis léteznek sikertörténetek, és a fiatal anyákról alkotott előítéletek nem mindig igazak. Lapozd végig galériánkat, és nézd meg kik azok a sztárok, akik köszönetet mondhatnak szüleiknek az értük hozott áldozatokért.

Tolnay Klári csillogott a színpadon, de onnan lejőve is – éppen ezért nem véletlen, hogy kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem csak a közönség, de a férfiak szívét is rabul ejtette.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...
Lifestyle
Súlyos veszélyre és bűncselekményre figyelmeztet a rendőrség: ismeretlenek elvittek a Duna-partról egy feltételezhetően II. világháborús robbanótestet.
Egészség
A ráncok megjelenését nem csupán az idő múlása határozza meg: a mindennapi életmód, a környezeti hatások és az étrend is beleszólhat abba, milyen gyorsan veszít a bőr a feszességéből. Ráadásul van...
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.