Kristen Stewart felismerhetetlen lett: a színésznő egykori énjére már semmi nem emlékeztet

Kristen Stewart gondolt egy nagyot és úgy döntött, drasztikusan megváltoztatja a külsejét – a végeredmény pedig egészen elképesztő lett.
Már nem úgy néz ki, ahogy megszoktuk
Bár a legtöbben Kristen Stewart nevét az Alkonyat című film főszereplőjeként ismerték meg, a színésznő már egészen fiatal korától fogva aktívan dolgozik Hollywoodban. Először nyolcévesen tűnt fel egy iskolai színdarabban, ahol egy tehetségkutató felfigyelt rá: ezt követően kisebb televíziós szerepekkel halmozták el, majd hamarosan megkapta első komolyabb szerepét a Birtokviszony című drámában – az igazi áttörést azonban a Pánikszoba (2002) hozta el számára, ahol Jodie Foster oldalán játszott, és alakításáért máris Young Artist Award-díjra jelölték. Kristen mindössze 17 éves volt, amikor eljátszotta Bella Swan szerepét a romantikus-fantasy első részében, amely Stephenie Meyer világsikerű regénysorozatának filmes adaptációja volt – a könyvnek már hatalmas rajongótábora volt, így a film debütálása igazi szenzációként robbant be. Kristen alakítását az MTV Movie Award legjobb női főszereplő díjával jutalmazták, és a történet további négy filmben folytatódott. A sorozat ugyan világhírnevet hozott számára, de ő sosem feledkezett meg gyökereiről, és továbbra is szívesen vállalt szerepet független filmekben, mint például a már korábban leforgatott Kalandpark vagy a mélyen elgondolkodtató Mallory szerint a világ című alkotásokban. A 2010-es évek második felében már nyugodtan válogathatott főszerepek és a karakterszerepek között. Feltűnt többek közt az Árok (2020) című sci-fi thrillerben, Woody Allen Café Society-jében (2016), valamint olyan életrajzi filmekben is, mint a Lizzie (2018) vagy a Jean Seberg minden rezdülése (2019). Pályafutása eddigi legkiemelkedőbb mérföldköve a 2021-ben megjelent Spencer című életrajzi alkotás volt, melyben a néhai Diana hercegnét személyesítette meg – a lenyűgöző, mélyen átélt alakításért egyhangú kritikai elismerést kapott, és karrierje során először Oscar-díjra is jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában. Kijelenthető tehát, hogy az egykori tinisztárból lett komoly, a szakma által is sokra tartott színésznő egy igazi átváltozóművész, aki lehengerlő tehetséggel tud különbözőbbnél különbözőbb karaktereket eljátszani, méghozzá rendkívül hitelesen. Ennek fényében nem meglepő, hogy a magánéletében sem viseli el az unalmas dolgokat, éppen ezért ha kedve tartja, a külsejét is drasztikusan megváltoztatja, hogy friss lendületet vigyen a megjelenésébe. Épp így történt ez most is: Kristen látványosan megváltozott, sőt olyan megdöbbentő az új fizimiskája, hogy elsőre fel sem ismertük. Galériánkban megmutatjuk:
Leadfotó: Maya Dehlin Spach/WireImage/Getty Images
Forrás: Daily Mail
































