Kozso teljesen összeomlott - Aggódnak érte szerettei

Összeomlott
A történtek nagyon megviselték az énekest, olyannyira, hogy már barátai is aggódnak állapota miatt. December közepén a Szomorú szamurájhoz mentőt kellett hívni, ugyanis az egyik fellépésén rosszul lett. Akkor még senki sem sejtette, hogy mi állhat ennek hátterében. Kozsó egyik közeli barátja a következőket nyilatkozta a Ripost-nak: „Egy teljesen egészséges embert is nagyon megvisel egy szülő halála, de Kozso esetében ez még veszélyesebb. Nagyon közel álltak egymáshoz, anyukája ápolta, amikor az agyműtét után lábadozott. Amúgy is sok pihenésre lenne szüksége, de félő, hogy ahhoz, hogy elterelje a gondolatait most túl fogja hajtani magát. Ha dolgozik, alkot, vagy fellép, akkor másra figyel, a baj csak az, hogy esetében ez veszélyes lehet„ - mondta a lapnak az ismerős.
A gyönyörű színésznő pokoli pillanatokat élt át saját otthonában.


























