Sztárok

A koronavírusban elhunyt Kóbor János kiváló fizikai állapotnak örvendett

Zenésztársait is megrendítette Kóbor János halálhíre

Kóbor Jánost zenésztársai is folyamatosan győzködték: mégiscsak éljen a koronavírus elleni oltás lehetőségével. Zalatnay Sarolta a téma kapcsán sokszor vitatkozott az Omega frontemberével. "Büszke volt arra, hogy tökéletesen egészséges, semmilyen káros szenvedélye nincs. Sokáig én sem akartam felvenni az oltást, de aztán összevitatkoztunk rajta, hogy ő is oltassa be magát, mint én. Nem vagyunk már gyerekek!" - fogalmazott a közkedvelt magyar énekesnő.

"Tulajdonképpen napok óta tudtam, hogy Mecky el fog menni. Lélegeztetőgépen volt már ki tudja, mi óta és mélyen belül tudtuk, hogy előbb utóbb el kell köszönnünk tőle" - nyilatkozta a Borsnak Kóbor halála kapcsán Nagy Feró.

"Egész éjjel nem aludtam, többször fölkeltem. Forgolódtam álmomban, kettőkor, négykor, fél ötkor arra kaptam fel a fejem, hogy kalapál össze vissza a szívem. Éreztem, hogy valami baj közeleg, de nem tulajdonítottam neki sok jelentőséget" - fogalmazott Pataky Attila. Az Edda énekese hozzátette: "Igazságtalan az élet. Amikor valami jó történik velünk, akkor úgy repül el mellettünk az idő, mintha puskából lőtték volna ki, de ilyenkor, amikor valami megrendít minket, akkor minden egyes pillanat egy önálló örökkévalóságnak tűnik. Az elmúlt egy év megtizedelte az Omegát, és nem tudom elmondani, mennyire szomorú vagyok, hogy azok az emberek, akiket talán a világon legjobban tiszteltem, elmentek. Nem lesz még egy ilyen kiemelkedő alakja a magyar zenei életnek. Remélem, Kóbor János fentről, ahogy lenéz majd ránk, látja, hogy mennyit jelentett mindannyiunknak."

78 éves korában elhunyt Kóbor János: a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rocklegenda halálhíre megrázta az egész országot.

Leadfotó: facebook.com/omegaoratorium.music

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...