Sztárok

Kiss Ádám lett a hónap humoristája

A Dumaszínház közösségi oldalán a közönség szavazhatja meg minden hónapban, hogy melyik humorista a kedvence. A februári szavazáson Kiss Ádám nyert.

Kiss Ádám még csak 28 éves, de kétségtelenül ő a Dumaszínház egyik legismertebb és legtermékenyebb humoristája. Díjazott lett a Magyar Rádió Humorfesztiválján, Dumatúra címmel film készült az ő főszereplésével, és két könyvet is a magáénak tudhat, az egyik a Szütyiő, a másik Benk Dénessel közösen a Kiss Kiss Benk Benk. Szerencsi származására mindig is büszke volt, éppen ezért az egykori híres szlogenre hajazva saját hitvallása, hogy „Az élethez kell egy szerencsi Kiss”. Ezt pedig a közönség is tudja, hiszen nem véletlenül lett ő februárban a hónap humoristája.

„Különösen érdekes, hogy februárban három hétig szabadságon voltam, tehát valószínűleg ez tetszhetett a szavazóknak leginkább. Értékelték, hogy nem léptem fel. Persze csak viccelek, tényleg nagyon jól esik, hiszen ez is egyfajta pozitív visszaigazolása annak, amit az emberek kapnak tőlem, de azért nem lehet összevetni a kattintás számot azzal, amikor a nézők jegyet vesznek az előadásomra, eljönnek, szórakoznak, jól érzik magukat” – mondja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ádám most már visszatért a jól megérdemelt szabadságáról, és így a közönség szeretetével feltöltekezve áll ismét színpadra. A szokásos stand-up estjei mellett hamarosan a Dumaszínház első Slam Poetry Bajnokságán is látható lesz.

„A hiphop műfajának nagy barátja vagyok, ezen belül is a művészibb irányzatoknak, aminek mondanivalója is több akad. Punnany Massif, Akkezdet Phiai, minden ilyen. Ami költészetre inspirálja
ezeket az előadókat, azt támogatom, jelen vagyok én is. Ilyen a slam poetry is. Az még nagy kérdés, mit tudok majd a bajnokságon nyújtani. Írom a verseket, de azért nagyon komoly dolog ez. Múltkor láttam egy videót egy ilyen verseny döntőjéről, és úgy éreztem, semmi keresnivalóm nincs ebben a műfajban. Úgyhogy most egy kicsit rettegek, de legfeljebb majd felveszek egy baseball sapkát – ahogy ők is – és akkor ez majd nem látszik” – viccelődik Ádám.

Az Dumaszínház első Slam Poetry Bajnoksága április 29-én debütál, és májusban teljesedik csak ki igazán. Az ország élenjáró slammer-ei méretettnek meg a Dumaszínház humoristáival. Az est folyamán lesz kötött és szabad vers, improvizáció (kalapból húzott szavak segítségével) és szavazás. A közönség soraiba kiosztott szavazótáblák segítségével lehet pontozni a produkciókat és az este végén kiderül, hogy a két műfaj első találkozásakor ki lesz a legjobb

Fotók: Dumaszínház

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...
Sztárok
A hollywoodi író és rendező egy Netflixes sorozatra kapta a pénzt, de helyette luxusautókat, és egyéb dolgokat vásárolt.