Sztárok

Kínai gyermeket szeretne a Vajna házaspár

Andy Vajna és fiatal felesége, Tímea két-három éven belül már gyereket akarnak. Timi meg van róla győződve, hogy lánya születik majd, de az örökbefogadástól sem ódzkodnak, még az is lehet, hogy fekete vagy kínai csöppséget fogadnak örökbe.

Papás-mamás

Minden házaspár életében bekövetkezik az a korszak, amikor elhatározzák, hogy gyarapodni akarnak. Így vannak ezzel Vajnáék is, akihez a hírek szerint két-három éven belül "megérzkezik a gólya".

"Andy teljesen rám bízza ezt a kérdést. Nem kell megkérnem rá, kizárólag tőlem függ, mikor akarom. Így voltunk az esküvővel is, amit nem én forszíroztam, hanem Andy. Háromszor adtam vissza a jeggyűrűt, mire végre igent mondtam." - nyilatkozta korábban Timi a Story magazinnak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Timi azt is elárulta: még nem teljesen áll készen arra, hogy anya legyen.

"Most úgy érzem, hogy szükségem van még két-három évre. Az sem kizárt, hogy örökbe fogadunk, és kínai vagy fekete gyerekeink lesznek." - vallotta be a magazinnak a fiatal feleség.

Fotó: Femcafe/Cser Dániel

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte emberek millióinak jelent egészségügyi kockázatot, mégis sokan csak akkor kezdenek foglalkozni vele, amikor már komolyabb problémát okoz. Pedig egy egyszerű,...
Egészség
Most már tényleg tombol a strandszezon, azonban a szívünk egészségére alaposan oda kell figyelnünk.
Sztárok
Hrvanek Dévid és Ahmed Vanessa az RTL+ Exek csatája második évadában nemcsak a játékokban, hanem egymással szemben is őszintén kimondta, amit gondol. A Femcafe.hu-nak adott interjúban a szakításuk...
Lifestyle
A jövő tévéi vékonyabbak, gyorsabbak és intelligensebbek lesznek, és ehhez új csatlakozókra is szükség lesz.