„A szüleink azt mondták, bármivel foglalkozhatunk, csak élelmiszerrel nem” – Egy sikeres, fiatal, magyar női vállalkozó története

Édesanyja egyetlen üveg lecsójának hatására döntötte el Kertész Éva Annamária, hogy megreformálja a tartós készételek piacát – Magyarországon, és tervei szerint rövidesen Közép-Európában is. Húszas éveiben, szakirányú végzettség nélkül vágott bele társával, Tóth Gáborral cégük felépítésébe. Többen is megpróbálták őket lebeszélni, eltántorítani elveiktől, mint a műanyagmentesség, a környezetvédelem vagy a tartósítószerek mellőzése, de az idő őket igazolta: már nem a mama kamrájának polcára kerül a főztjük, hanem Hatvanban, saját üzemükben készítik a Polcz adalékmentes készételeit.
Egy sikeres magyar vállalkozás sokféleképpen indulhat el – Kertész Éva Annamária története egy szigorú orvosi utasítással kezdődött a 2010-es években.
„Kerülnöm kellett a hozzáadott cukrokat, ezért kezdtem el olvasgatni a termékek összetevőinek címkéjét. Akkor döbbentem le először azon, hogy körülbelül mindenbe raknak cukrot. Volt, amikor csomagolt, tálcás húskészítményt vettem, és az sem csak húsból állt. Sok olyan összetevőt találunk az élelmiszerekben, amiket otthon nem használunk. Az igazi felismerés pedig akkor jött el, amikor anyukám kamrájának polcán találtam egy üveg lecsót: miért ne készíthetnénk az embereknek olyan készételt, amibe csak olyan dolgokat teszünk, amiket egy otthoni főzés során is beletennénk?” – kezdi történetét Kertész Éva Annamária.
Szerinte egyre több nő érzi úgy, hogy élni szeretne, minőségi időt tölteni a családdal, barátaival és nem egész nap csak a konyhában állni. A mindennapi rutin pont a főzés örömteli részét öli ki a háziasszonyokból, márpedig bárkivel előfordulhat, hogy kevésbé motivált és csak gyorsan szeretne finomat enni: ilyenkor jó, ha kéznél van egy adag adalékanyag-mentes készétel.
Az ötlet megvalósítása persze korántsem volt egyszerű, pláne, hogy társával, Tóth Gáborral a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki szakán végeztek, tehát semmilyen élelmiszermérnöki tapasztalatuk sem volt. Ráadásul olyan területen próbáltak érvényesülni, amit az évtizedek óta működő, hatalmas élelmiszeripari cégek uralnak.
Az első lépcsőfok a bérgyártás volt a cég életében, de hamar kiderült, hogy saját üzemre lesz szükség, mert a legtöbb bérgyártó partner onnantól, hogy meghallotta az igényeket – tartósítószer-, adalékmentes, cukor-, glutén- és tejmentes receptúra – szinte kapásból azt mondta, hogy ők ilyet nem vállalnak. „Máshol pedig a tulajdonos azt mondta, hogy ilyen méretben ez nem egy fenntartható vállalkozás. A férjemmel szüleinktől is megkaptuk, hogy bármivel foglalkozhatunk, csak élelmiszeriparral ne. Később is többen javasolták, hogy inkább bele se kezdjünk, mert csődbe fogunk menni, mire elkészül a saját üzemünk. Engem végképp nem vettek komolyan ebben az eléggé macsó közegben” – emlékezett vissza Kertész Éva Annamária a kezdeti nehézségekre.
Saját üzem építésébe kezdtek 2019-ben Hatvanban, de a Covid-járvány is számos kihívást hozott: például a világkiállítások is be voltak tiltva, így a gyártáshoz szükséges gépeket sem tesztelhették és rendelhették meg. A járvány ugyanakkor hatalmas fellendülést hozott a keresletben: az üzletekben rohamosan megnőtt az igény a termékeikre, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 11 viszonteladó partnerből 5 ebben az évben csatlakozott hozzájuk.
„Az eleje pont a mi szempontunkból varázslat volt, mert mindenki elkezdte felhalmozni a tartós konzervtermékeket. Nálunk is volt egy nagyon rövid, egy hónapos hullám, amikor elfogyott a raktárkészletünk. Volt, aki bejött egy kicsi kocsival és telerakta a csomagtartóját készételekkel, mi meg néztünk, hogy mire készül azzal, hogy elvisz több száz darabot?” – meséli Kertész Éva Annamária.
A kétfős vállalat az elmúlt években 25 fősre nőtte ki magát és 14-szeresére növelte árbevételét, 2024-re közel 820 millió forintra. Mi a siker a kulcsa és mit tanácsolna a tulajdonos a kezdő vállalkozóknak?
„Egyénként azt tanultam meg, hogy maximalizmust el kell engedni egy idő után, mert abba csak belehalni fog az ember. Cégvezetőként pedig azt, hogy mindig alkalmazkodnunk kell és félelemérzet nélküli, megoldásfókuszú hozzáállással mindenre találunk megoldást. Ez a segít abban, hogy könnyebben átlendüljünk a problémákon.” – mondta a cégvezető.
Ha a gyors ebédmegoldásokra gondolunk, akkor jogosan képzelünk mellé műanyag csomagolást és evőeszközt. A műanyag-, és tartósítószer-fogyasztásunk soha nem látott méreteket öltött, de a Polcz vezetője ebben sem volt hajlandó megalkudni: továbbra is hőkezeléssel tartósítják, és üvegcsomagolásban forgalmazzák készételeiket. De miért nem váltottak a költséghatékonyabb megoldásra, mikor a csapból is műanyag folyik?
„Én láttam cégeket, akik nemrégiben üvegről átálltak végül műanyagra, sajnos hiába nem környezetbarát. Az üveg most egy drágább folyamat, de a termék minősége érdekében ezen biztos, hogy nem fogunk változtatni. A műanyagban nagyon hamar oxidálódik az étel, tehát még a színe is változik, és nagyon hamar veszít az ízéből is. Az üvegeknek nagyon jó aromazáró képességük van, úgyhogy leginkább amiatt van rá szükség, hogy tényleg finom maradjon a termék. Szerintem úgy lehet hosszútávon jól működni, hogy ne érezzünk bűntudatot a saját működésünk miatt” – vallja Kertész Éva Annamária.
A recept tehát: alkalmazkodó-képesség, kemény munka, kitartás és egy innovatív termékötlet. Tegyük most el mi is mindezt egy üvegbe, és vegyük elő, amikor szükségünk van egy friss, fiatalos nézőpontra a vállalkozásunkban – vagy a mindennapos akadályok megoldásában.