Sztárok

23 magyar zenészt összezártak négy napra egy kastélyban – Az eredmény fenomenális lett

Izgalmas zenei projekt

Egy-egy csapatnak átlagosan 3-6 órája volt, hogy elkészítsenek egy demót, de sokan persze nem tudtak leállni, és éjszakánként is tovább jammeltek együtt. A csapatok minden nap cserélődtek, és tematikát, iránymutatást is kaptak, vagy nehezítésképpen különleges megkötésekkel is meg kellett birkózniuk. Egyik nap például filmzeneszerzéssel foglalkoztak a résztvevők, ebből a feladatból például két betétdal is itt született a Nagykarácsony mozifilmhez.

Már most sok résztvevő jelezte, hogy szeretné befejezni a demókat, és saját előadói profiljuk alatt kiadni a dalokat. De ami ennél is fontosabb, hogy azóta folyamatosan épülnek a táborban kialakult kapcsolatok, és a KEMP-en kívül is sokan dolgoznak együtt” – jellemzi a tábor utózöngéit Fodor Máriusz.

A táborban alkotók szakmai iránymutatást is kaptak: Fodor Máriusz az inspirációról, Tiszeker Dániel rendező (Nagykarácsony, #sohavégetnemérős) a filmzeneszerzésről, Toldi Miklós zenei producer a productionről és Szepesi Mátyás (Konyha) a dalszövegírásról mesélt, ezek az előadások pedig videós formában bárki számára elérhetőek a Banana Records Youtube-oldalán.

A KEMP szervezői egy hétig a nagyközönség számára is elérhetővé teszik a felvett demókat, a “titkos” albumot, ami igencsak eklektikus, tele újító megoldásokkal, a Kreatív.hu oldalán lehet meghallgatni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A táborról, melynek résztvevői Balogh Tamás (Tomi Balogh), Bognár Bandi (Kolibri), Doór Mátyás (DOÓR), Fehér Holló Attila, Fuchs Benjámin (FILO), Gerendás Dániel (GERENDĀS), Gyarmati Fanny, Hegyi Dóra (OHNODY), Ian O'Sullivan (O'SULLIVAN), Járai Márk (Halott Pénz), Keményfi Szabolcs (ALPRITE/mxxd swing), Kovács Geri, Miller David, Patzek Patrick (beatrick), Pejtsik Panna (VoiceStation), Pócsi László Botond (Hundred Sins), Rochlitz Tamás (Monkeyneck), Schwarcz Ádám (Beton.Hofi), Szarka Anita (Napfonat), Szigeti Zsófia (SOLÉRE), Takács Dorina (Deva), Tóth Ádám (THADE) és Tóth Kristóf Attila (kristoaf) voltak, egy hangulatos kisfilm is készült, amit alább tudsz megtekinteni.

Nem mindennapi évaddal folytatódik a Bajnokok és a Kihívók örök harca. Ezúttal az egykori játékosokból álló csapatok küzdenek meg egymással, Novák Zalán és Kempf Zozo is visszatérnek többek között.

Leadfotó: Banana Records / YouTube

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.